Ásó kapa... – Homoktövis és fanyarka, az immunrendszerért

facebook megosztás

Sorozatunkban ismét olyan különlegességnek számító növényeket mutatunk be, amelyeknek van helye a kiskertben. A „különlegesség” kapcsán nem kell megijedni egy kertésznek sem, hiszen az éppen górcső alá kerülő növények amilyen értékesek, olyan egyszerűen nevelhetők.


(Fotó: Czigóth Sándor)

Homoktövis... A növény elnevezése is érdekes, talán egy homokdűnéken álló, száraz, tüskés bokrot tudunk elképzelni. A valóság azonban teljesen más, mint ahogy az látszik is egy Vörösmarty utcai kertben. A homoktövis kétszikű és két ivarú növény, Ázsiából származik és „a homok aranyának” is hívják. Hasonló termést hoz, mint az egres, narancs színű gyümölcse nem igazán édes, viszont lédús, kicsit zselés állagú.  

– Az emberek nem igazán ismerik a homoktövist. Kár. Pedig rengeteg vitamint tartalmaz, különösen C vitamin tartalma magas. Számos jótékony hatása van, a veseműködést, az emésztést és a vérnyomást is pozitívan befolyásolja - mondta el Benedek Miklós.

A Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke hangsúlyozta: nem kell több, mint naponta,vagy két-három naponta a homoktövis gyümölcsének velőjéből egy kis kanálnyi, és máris biztosak lehetünk benne, sokat tettünk az egészségünk védelméért. Szakértőnk természetesen ezzel a növénnyel kapcsolatban is tudott egy érdekes történettel szolgálni.

– A második világháborúban a volt Szovjetunió területén már folytak nukleáris kísérletek. Az ottani tudósok rájöttek arra, ha homoktövis kivonatot adnak a katonáknak, nagyobb lesz az ellenálló képességük, jobban bírják a kísérletek okozta terheléseket - mondta el Benedek Miklós.

A homoktövist el lehet tenni aszalva, fagyasztva és akár befőttként is. Érdekesség még róla: a kevesek által ismert vitaminbombából készített velő literjét „csupán” 3400 Ft-ért meg is lehet vásárolni. Az ár sokatmondó...

A kert másik szegletében megbúvó szintén rendkívül jó hatású növény a fanyarka. nevezhetjük az áfonya unokájának is, de rokonának mindenképpen - vetítette előre Benedek Miklós.

– Szintén kevesek ismerik, a piacon ne is nagyon keresse senki, rokonával ellentétben. A fanyarkának almatermése van, de közel sem a mérete, hanem a termés képződése miatt, és ha közelről megvizsgáljuk az apró, kis kék bogyókat, valóban, mintha apró almákat látnánk. Sok helyen beszerezhető, de szinte nem keresi senki, mert nem ismerik ezt a növényt. A fanyarka flavonoidokban rendkívül gazdag. Észak-Amerikában őshonos, termését a kanadai őslakosok frissen, szárítva vagy feldolgozva már régóta fogyasztják. Az áfonyához hasonlóan kiváló táplálkozás-élettani tulajdonságai vannak, magnézium, mangán, vas és kálcium tartalma a „rokonnak” magasabb is. A lombhullató cserje mindemellett a kert ékessége is lehet, virágzáskor gyönyörű, de a „kis almák” érésekor is el lehet gyönyörködni benne.

E heti sorozatunk egyik növénye sem kíván különösebb ápolást, a fanyarkát az áfonya igénytelen riválisának is nevezik. Ám a homoktövisnél, ha azt szeretnénk, hogy gyümölcsöt is hozzon, oda kell figyelni.

– Említettem, hogy két ivarú növény. Hogy egyszerűen mondjam, az árudában, ahol én vettem, meg is mutatta az eladó: ebben a sorban vannak a „fiú” homoktövisek, a másikban a „lány” homoktövisek. Be is vásároltam mind a kettőből, de hiába vártam a gyümölcsöket. Kiderült, hogy minden homoktövisem „fiú” volt - mondta nevetve Benedek Miklós, aki azóta persze orvosolta a problémát, sőt, nem egy alkalommal már el is tett a „rosszabb időkre” a homoktövis gyümölcséből.

Vincze Adél

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.