Csellókoncert az Erzsébet téren

facebook megosztás

A szombathelyi Cello Molto együttes a Térzene Program keretében muzsikált péntek délután Nagykanizsán. A klasszikus zene mellett rock és opera dalok is felcsendültek. A formáció célja, hogy közelebb hozzák az emberekhez a csellót, mint hangszert.

Klasszikus zenével indította koncertjét a Cello Molto, majd két AC/DC dal mellett egy Led Zeppelin is megszólalt.

– Az együttes négy csellóból áll és klasszikus zenészek alkotják a zenekart, de mindenféle műfajban muzsikálunk. Elsősorban azért, hogy minél közelebb tudjuk vinni ezt a hangszert az emberekhez - mondta Kajzinger Ildikó énekművész.

Volt olyan érdeklődő, aki azért látogatott el az élő koncertre, mert a zenei élet fontos szerepet játszik életében.

– A zene nagyon közel áll hozzám, hisz éneklek egy kórusban Nagykanizsán a VOKE Kodály Zoltán Énekkarban. Ma olvastam, hogy délután  3 órakor lesz itt egy kis zenés műsor és úgy gondoltam, hogy eljövök és meghallgatom -  árulta el Temesi Józsefné.

Az együttes a közeljövőben is visszalátogat városunkba, mégpedig a diákokhoz ifjúsági koncerteket adni.

G.D.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.