Egykor megélhetés, manapság kuriózum

facebook megosztás

Roma Kulturális Kavalkád néven indított programsorozatot az ”ANOSZTRU” Országos Egyesület. Első rendezvényükön a roma kismesterségekből és a kortárs amatőr festőművészetből adtak ízelítőt az érdeklődőknek.

Az „ANOSZTRU” Országos Egyesület a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzattal együttműködve, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával hagyományos roma mesterségeket elevenítette fel az érdeklődőknek. Kakas József kosárfonó, Steflovics Attila amatőr festő és Váradi István fafaragó mutatkozott be munkájával az egy napos programon.

Teleki László, az „ANOSZTRU” Országos Egyesület elnöke kiemelte: a cigány lakosság 100-150 évvel ezelőtt ezen mesterségek mindennapos gyakorlásával  kereste meg a betevő falatot, ezzel tudták eltartani a családot. Cserekereskedelemmel az ételt, italt előteremtették, így sikerült ellátni magukat, a családjukat. Az egyesület célkitűzése, hogy a roma hagyományokon alapuló értékeket a legszélesebb körben megismertesse és továbbvigye.

– Régebben a családokban mindig volt valaki, aki értett a fafaragáshoz, manapság pedig egyre kevesebben foglalkoznak ezen ősi mesterséggel - fogalmazott Váradi István. A fafaragó szerint kicsit le kellene lassulnia az embereknek, néha körülnézni, a körülöttünk lévő környezetet megszemlélni.  

– Ma már meg kell ismertetni a fákat is az emberekkel, akkor aztán rádöbbennek, hogy egy fából mennyi forma, mennyi alkotás készülhet el, hogy egy faágból bármi lehet - hangsúlyozta a fafaragó.

A programon a Somogy megyei Kakas József a kosárfonásba engedett betekintést. A negyven éve ezen mesterséggel foglalkozó férfi gyermekként még édesapjától sajátította el a vesszőhajlítás művészetét. A mindennapi használati tárgyak mellett a kismesterségek művelői dísztárgyakat is készítenek. Egy vesszőből kimunkált darab, egy fából faragott érdekesség éppúgy a lakás dísze lehet, mint a Steflovics Attila amatőr festő által megálmodott festmények.

A kismesterségeket bemutató Roma Kulturális Kavalkád következő eseményein továbbra is nagy szerepet kap a hagyomány, a roma kultúra. A nyár folyamán egy a Cziffra György zongoraművészről szóló előadást, roma holokauszt kiállítást, valamint roma fesztivált is tervez az „ANOSZTRU” Országos Egyesület Nagykanizsán.

Vuk Anita

Fotó: Jakab Balázs

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.