Elindult a Kisinas Tábor második turnusa

facebook megosztás

A vendéglátás rejtelmeivel ismerkedhettek meg a gyerekek szerdán a Kisinas táborban. A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében ezen a héten a második turnussal folytatódik a szakmák bemutatása.

Elsősorban az ételkészítést, a felszolgálást és egy kis cukrászatot kaptak ma ízelítőül a diákok.

– Azt gondolom, hogy az alapanyagok előkészítését, szalvétahajtogatást, illetve egy büféasztalra való tálalást is elvégezhettek a gyerekek. Elfáradtak és ezután el fogják fogyasztani azokat a termékeket, amiket készítettek - nyilatkozta Varga Tünde, a Thúry-iskola oktatója.

A tanulók a főzés, a sütés és a tálalás területén egyaránt szorgalmasan dolgoztak.

– Várom a hét folytatását. Eddig a mai napon betekintést nyerhettünk egy pincér mindennapjaiba. Szalvétát hajtogattunk, megtanultuk a terítést és különféle süteményeket készítettünk - mondta el Beznica Dominik.

Egy egész menüsort készíthettek el a táborozók az oktatóik segítségével.

– Ma csináltunk két fajta gyümölcslevest, a fiúk pedig salátát. megterítettünk és utána átjöttünk ide sütiket csinálni - árulta el Major-Pomozi Léda.

A fiatalok a napközis tábor alatt iránymutatást kapnak, hogy milyen vonalon érdemes folytatniuk a tanulmányaikat.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.