Előre regisztrálva sokkal könnyebb

facebook megosztás


Fotó: Polgár László

Amint arról már két számunkkal korábban tudósíthattunk, a magyar-horvát határon megszűnt a Magyarország által kötelezően előírt hivatalos karantén arra az esetre, ha valaki magyar állampolgárként horvátországi tartózkodásról tért vissza hozzánk.

Az mindenesetre már akkor közszájon terjedő információ volt, hogy a horvát-szlovén határon át visszatérni Magyarországra mentesülni lehetett ez alól, de a horvát-magyar viszonylatban „rutinos közlekedők” azt is jelezték azért, hogy a horvát fél az országukban való tartózkodást bizonyos regisztrációhoz köti.

Ez a regisztrációs rend valóban létezik és néhány „horvátországi „kisokos” honlap a regisztrációs oldalra azonnal át is irányít. Könnyebbség, hogy magyar nyelven is rögtön biztosítja a kitöltési módját, igazából – nagy vonalakban ismertetve - egy olyan lépcsőfoka van, mely a továbblépéshez szükséges: megadni annak a szállásnak a címét, ahol kinti időnket szándékoznánk tölteni.

Kipróbáltuk: a rendszer flottul működik, úgy tűnik, főleg akkor, ha a letenyei, úgymond kis határátkelőt vettük igénybe. Egyrészt – leginkább persze nem hétvégén - jóval kisebb a forgalom, másrészt az otthon elvégzett regisztrálás után a horvát beléptető hatóság embere gyakorlatilag már számítógépéről olvasta is vissza, hogy hová is tartunk pontosan. Ezzel pedig máris rendben volt minden, egyben időben sem okozott nagy kiesést…

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy az állampolgárok többsége nem biztos, hogy ennyire rutinos a horvát-magyar határszakaszon, ugyanakkor találkoztunk olyan személlyel is, aki az előírások szerint a regisztrációt már egy A4-es papírra kinyomtatva érkezett meg a határra - ez a legkörültekintőbb alaposság kategóriája.

Léteznek persze extrémebb módik is: a napi, de nem munkavégzés miatt ingázók a rutinjuknak köszönhetik a zavartalan átkelést, aztán Szlovéniában találkoztunk olyan ottani magyar hölggyel, aki azt közölte, barátnője - szlovén-horvát viszonylatban - egy csáktornyai fodrász címét adja meg ilyen esetben. Mindezek mellett a horvát határőrség rutinos tagjai is gördülékenyen intézkedhetnek, amennyiben „ jó ismerős” embereket köszönthetnek a magyar rendszámú gépjárművekben.

Némileg azért hivatalosabb vizekre evezve, lapunk a magyar határőrség soraiban informálódva megtudta, a múlt hétvégi információ tetszik, nem tetszik, valós volt, vagyis hosszú várakozási idő alakult ki a letenyei autópályás határátkelőn, amelybe belejátszott a regisztrációs procedúra is. Amint azt megtudtuk, a horvát félnek egyszerűen - egyelőre - nincs kellő kapacitása egy ilyen eljárás beiktatására úgy, hogy ez ne menjen az idő rovására, ráadásul nem is választhatja szét az uniós, illetve azon kívüli állampolgárokat - akár külön sávokba - belépésük alatt az ellenőrzés folyamán. Ha ehhez pedig hozzáadódik, hogy mindez hétvégi csúcsidőszakra esik, akkor előállhat az általunk is vizsgált helyzet. Érdemes tehát felkészülni az adminisztráció elvégzésére, s erre figyelmeztetett Horvátország tiszteletbeli konzulja Nagykanizsán, dr. Koósz Attila is.

– Igazából három fázisban történt Horvátország megnyitása az utas-, így a turistaforgalom előtt, s ebben tulajdonképpen a harmadik lépcsőfok éppen a Magyarországra való visszatérés hivatalos karantén-mentesítése volt magyar részről június elején - kezdte a horvát konzuli képviseletet a dél-zalai városban gyakorló diplomata.

– A horvát regisztráció célja pedig nem más, mint a járványügyi kontakt-kutatás. A regisztrációs honlapon emellett persze számos hasznos tudnivalót is felsorolnak a horvátországi tartózkodás esetére, a néhány hónapja világszinten fennálló járványügyi helyzetből is adódóan. Kimondottan megkönnyítheti a Horvátországba történő beutazást a regisztráció előzetes kitöltése, annak otthoni elkészítése, ugyanakkor azt sem árt tudni, hogy ez nem vált ki semmifajta beutazási engedélyt. A lényeg tehát, hogy járványkutatási szegmens végett kér Horvátország regisztrációt, a regisztráló honlapon, a www.entercroatia.mup.hr felületen pedig rengeteg hasznos, nem egy esetben praktikus tanácsot is felsorolnak, hogy a horvátországi tartózkodás során mit tegyenek az utazók, nyaralók, hogy gondtalanul tölthessék el ottani idejüket.

Polgár László

¤¤¤¤¤

A letenyei határátkelőhellyel és az ott tapasztalt torlódással kapcsolatos témáról szóló írásunka szerda este zártuk le. A magyar állampolgárokat érintő eljárás ekkor még a leírtak szerint zajlott. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy a későbbiekben miként alakul a helyzet a horvát-magyar határon.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.