Göndör István és Fehér Imre születésnapi köszöntése

Születésnapjuk alkalmából köszöntötte ma Göndör István volt országgyűlési képviselőt és Fehér Imrét, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház nyugalmazott igazgatóját a Nagykanizsai Városvédő Egyesület. A csoport nevében Papp Ferenc alelnök mondott laudációt a Hevesi Sándor Művelődési Központban.

Fehér Imre az Erkel Művelődési Ház igazgatójaként számos közösségi, művelődési programot szervezett, melyekhez bárki csatlakozhatott. Mindig nyitott volt a város felé és úgy gondolja, hogy ő is nagyon sokat köszönhet Kanizsának.

– Nagyon hálás vagyok a városnak, hiszen ennek a városnak nagyon sokat köszönhetek. A munkámat, a családomat, azt a tiszteletet, megbecsülést, amit nap, mint nap tapasztalhatok, ha kimozdulok otthonról - mondta el Fehér Imre, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház nyugalmazott igazgatója.

Göndör István elmondta, hogy szerencsésnek tartja magát, mert mindig olyan emberekkel találkozott, akik segíteni akartak neki. Nagyon erős kanizsai kötődése van, ezért végül itt vert gyökeret.

– Az ember, amikor csinálja a dolgát, akkor az természetes. Még akkor is, ha nekimegy a falnak és azon át kell menni. Ennyi idő távlatából visszatekintve azt mondom, hogy a fene vigye el, de mások nem tették. Mások miért nem tették? - fűzte hozzá Göndör István volt országgyűlési képviselő.

A városvédő egyesület megköszönte az ünnepelteknek a sok éves lelkiismeretes és elkötelezett munkájukat.