Hit és Fény tábor Kanizsán

facebook megosztás

Nagykanizsán szervezte meg nyári táborát a magyarországi Hit és Fény Közösségek. A 41 táborozó programjai között szerepelt az éneklés, a sportolás, valamint a kézműves elfoglaltságok

Kecskemétről, valamint Budapestről érkeztek a közösség tagjai. A hat napos elfoglaltságok között szerepel még az úszás is, illetve annyi koordinátor vesz részt, ahány sérült táborozó van jelen. A gyülekezet célja továbbá, hogy segítsen az értelmi fogyatékos embereknek és családjuknak, hogy megtalálják a helyüket az egyházban.

– A tábornak fontos eleme mindig egy lelki program. A Hit és Fény közösség egy keresztény gyülekezet, többféle felekezetből is vannak itt közöttünk. A tábornak a lelki témája most az irgalmasság testi cselekedetei. Napról napra minden imaórában feldolgozzuk ezt a magunk eszközeivel. Megjelenítünk, éneklünk, beszéltetjük, saját élményeket hozunk elő, tehát megpróbáljuk közel hozni az evangéliumnak az üzenetét – mondta el Csány Endre, a Magyarországi Hit és Fény Közösségek koordinátora.

G.D.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.