Ítélkezési szünet a bíróságokon

facebook megosztás

2020. július 16. (csütörtök) napjával a bíróságokon megkezdődik az egy hónapos törvénykezési szünet, amely 2020. augusztus 20. napjáig tart. A bíróságok augusztus 24-től tárgyalnak ismét rendszeresen - írja közleményében dr. Vándor Virág a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

 A bíróságok életében a nyári tárgyalásmentes időszak már a 90-es évek vége óta ismert, de hivatalos jogi kategóriaként csak 2008-ban jelent meg. Hosszú évek tapasztalata - és az 1945 előtti hagyományok - indokolta a bevezetését, ugyanis ezekben a nyári hetekben az ügyfelek és a jogi képviselők általában szabadságukat töltik, így nem mindig tudnak megjelenni a tárgyalásokon. A bíróságok a dolgozóik nyári szabadságait is elsődlegesen a törvénykezési szünet alatt adják ki.

A törvénykezési szünet alatt a bíróságok – a soron kívüli vagy más rövid határidőhöz kötött ügyek kivételével - nem tárgyalnak. (Így például a letartóztatás, a gyorsított, valamint egyes polgári, munkaügyi és gazdasági tárgyú eljárások, illetve végrehajtások kapcsán tartanak tárgyalásokat, meghallgatásokat.)

A polgári peres ügyekben - bizonyos kivételekkel - a Polgári perrendtartás értelmében a napokban megállapított határidőkbe az évnek július 15-től augusztus 20. napjáig terjedő időszaka nem számít bele. (Ez azt jelenti, hogy ha valaki pl. egy I. fokú ítéletet – mely ellen 15 nap alatt lehet fellebbezni - július 10-én vesz kézhez, akkor július 11-14. napja lesz a fellebbezési határidő első négy napja, míg a további napok már augusztus 21. napjától számítandók.)

Büntetőügyekben a bíróságok folyamatosan ellátják a törvényi feladataikat, a határidők számítását a törvénykezési szünet nem érinti.

A tárgyalásmentes időszak alatt a Zalaegerszegi Járásbíróságon, a Nagykanizsai Járásbíróságon és a Keszthelyi Járásbíróságon továbbra is lesz Ügyfélsegítő nap (https://zalaegerszegitorvenyszek.birosag.hu/20200701/ugyfelsegito-idopontfoglalas), de a Lenti Járásbíróság félfogadását a Zalaegerszegi Járásbíróság látja el. Az egyes bíróságokon a kezelőirodák nyitva tartanak: az ügyfelek benyújthatják a beadványaikat és betekinthetnek az iratokba. A zalaegerszegi bíróságok esetében pedig az Ügyfélszolgálati Iroda működik majd, s folyamatosan dolgozik a cégbíróság is.

Az Ügyfélszolgálati Iroda félfogadási rendje itt tekinthető meg: https://zalaegerszegitorvenyszek.birosag.hu/20170726/elerhetoseg-nyitvatartas

A törvénykezési szünet alatt megszakítás nélkül működik a bírósági közvetítés is. A peres eljárásnál lényegesebben gyorsabb és rugalmasabb, semleges harmadik személy részvételével zajló közvetítői eljárással a felek kölcsönösen kedvező megállapodásra juthatnak. A nyári időszak alkalmas lehet arra, hogy a már elkezdett pert rövid idő alatt megegyezéssel befejezzék a felek. Részletesebben tájékozódhat itt: https://zalaegerszegitorvenyszek.birosag.hu/birosagi-kozvetitok

***

Július 15-e a Bíróságok Napja, amely a bíróságokon munkaszüneti nap, e napon minden bíróságon szünetel az ügyfélfogadás. Részletek itt: https://zalaegerszegitorvenyszek.birosag.hu/sajtokozlemeny/20200707/szunetel-az-ugyfelfogadas

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.