Kanizsai nyár – Tevékenyen és szabadon közel az otthonhoz (IV.)

facebook megosztás

Megrendezték az első Napközi Erzsébet-táborokat. Nyáron országszerte 800 településen, mintegy 1100 intézmény szervez öt napos turnusokban elfoglaltságot kisdiákoknak. Nagykanizsán négy iskolában, 5 héten, 79 tanuló tölti Erzsébet-táborban a szünidő egy részét.


Fotó: Czigóth Sándor

Június utolsó napjaiban kezdődött és egészen augusztus végéig tartanak országszerte Erzsébet-tábort. A járványügyi készültség miatt napközi jellegű tematikus programok megrendezésére - összesen nyolc hétre - pályázhattak az intézmények. A Rozgonyi Úti Általános Iskola két turnusban kínál elfoglaltságot a diákoknak.

– Nagyon izgalmas ez a tábor, sokat tanulunk, kézműveskedünk. Foglalkoztunk a népi megfigyelésekkel, a népi játékokkal, és készítettünk egy nagyon szép fát is - mesélte Pető Kamilla, az intézmény harmadik osztályos tanulója.

A kisdiák elmondása szerint nagyon jól érzi magát a táborban, hiszen sok osztálytárssal és baráttal töltheti idejét.

– Persze, akik nem ismerik egymást, azok is gyorsan összebarátkozhatnak, van itt is egy elsős kislány, vele is nagyon jól elvagyunk - teszi hozzá gyorsan Kamilla.

A naponta 8 és 17 óra között megvalósuló táborban négyszeri étkezést, változatos programokat kínálnak a tanulóknak.

Nánainé Kozári Erika, a Rozgonyi Úti Általános Iskola igazgatója hangsúlyozta, egyik kiemelt célunk, hogy a gyermekek élményekkel, szociális képességeiket fejlesztve hagyják el a tábort. A másik célunk pedig az volt, hogy a vírusos időszak utáni helyzetben levegyük a szülők válláról egy kicsit a terhet - mondta az igazgatónő. A diákok különféle programokkal töltik idejüket az öt napos Napközi Erzsébet-táborokban. A koronavírusos megbetegedések miatt kötelezően higiéniai oktatást kapnak a gyermekek, de emellett az egészséges életmódra, a fenntarthatóságra, a kézművességre, az önismeretre, a közösségépítésre és a sportra épülnek a foglalkozások. 

A Rozgonyi mellett a Kiskanizsai iskola, a Szivárvány EGYMI és a Hevesi szervez Kanizsán Erzsébet-tábort.

– Talán a vírushelyzet és a rövid határidők miatt csak egy tábort tudtunk szervezni az alsó tagozatban, őket júliusban várjuk - mondta Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója.

Turnusonként maximum 20 gyermek vehet részt a programban. A kormányzati támogatással megvalósuló táborhoz 500 forinttal kell a szülőknek hozzájárulni. A kötelezően megadott témakörök mellett egy napos kirándulás is része a tábornak. A hevesisek például Keszthelyre vonatoznak majd, ahol közösen fedezik fel a Balaton parti várost - tudtuk meg az intézményvezetőtől.

A táboroztatási program napközijeit az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány koordinálja. A szervezet által működtetett ottalvós Erzsébet-táborok jelenleg felújítás alatt vannak. Összesen 30 milliárd forintból újulnak meg. A tervek szerint jövő tavasszal egy tartalmát, méreteit és kinézetét tekintve 21. századi gyermekparadicsom várja majd a fiatalokat Zánkán. A klasszikus erdei tábor hangulatát szeretnék ötvözni a modern kor igényeivel a fonyódligeti sátortáborban, Erdélyben pedig egy 150 férőhelyes magyarságszigetet hoznak létre a Hargita lábánál.

Az Erzsébet Alapítvány jövőre a napközis helyett ismét bentalvós táborokkal készül. A három helyszínen hetente több mint 4500 gyereket tudnak majd fogadni, így a nyári szünidő tizenegy hete alatt csaknem ötvenezren vehetnek részt a jövőben ottalvós táborokban.

Vuk Anita

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.