Kisrécse is veszteséget szenvedett

Szombat délután gyakorlatilag meg sem lehetett közelíteni Kisrécsét. Stábunk 16 óra körül próbált bejutni a 200 fős településre, hasztalanul. Akkor térd-comb magasságig gázoltak a vízben azok az emberek, akik homokzsákokért indultak.

Vasárnapra elvonultak a zivatarfelhők, napsütés és madárcsicsergés fogadta a Kisrécsére érkezőket. A lezúduló ár nyomai viszont egy darabig még biztosan emlékeztetni fogják a júliusi hétvégére azokat is, akik nem kisrécseiek, és nem a saját ingatlanuk, saját falujuk megvédése érdekében tevékenykedtek. A falu polgármestere vasárnap délután is fáradhatatlanul járta az utcákat, a károk szemrevételezése miatt.

 

– Ahol most állunk, itt konkrétan másfél méteres víz állt tegnap. Sehol nem lehetett közlekedni, traktorral lehetett csak az utakon elhaladni. Négy házat nagyon veszélyeztetett a víz, az egyikbe sajnos be is tört. Igyekeztünk mindent homokzsákokkal megvédeni, fel voltunk készülve. Mi az a település vagyunk, ahol a homok le volt deponálva, zsákok a hivatalban, a szükséges telefonszámok is. A vízművel, a katasztrófavédelemmel sőt a volánnal is felvettem a kapcsolatot, amikor már látszott, hogy kaotikus lesz a helyzet. A falu fekvése abból a szempontból szerencsétlen, hogy völgyben van, körülöttünk mezőgazdasági területek vannak, és a sárfolyam ellen tehetetlenek vagyunk. Számomra ami döbbenetes volt: az emberi összefogás és a katasztrófaturizmus. A helyiek közül aki tudott, azonnal jött, segített. A katasztrófaturizmusra azért térnék ki, mert a falu elején lakók nehezményezték, nagyon rosszul esett nekik, hogy ahelyett, hogy segítettek volna az emberek, ott álltak a hídnál és fényképezték őket, és eszükbe sem jutott, hogy beálljanak zsákolni, vagy esetleg megkérdezzék, mit segíthetnek – fogalmazott Tóth Lucia Krisztina, Kisrécse polgármestere.

Nem csupán a helyi közúthálózat, több magántulajdonú ingatlan is kárt szenvedett. Kisrécsének is van képzett mentőcsoportja katasztrófahelyzet esetére, mellettük számos helybeli igyekezett a bajban menteni a menthetőt. Időközben probléma volt a vízellátás minőségével is, amely azonban hamar megoldódott. A károk felmérése várhatóan hétfőn kezdődik a faluban.

V.A.

(Fotó: Kanizsa TV)