Megszűnnek a Nagykanizsa-Budapest közvetlen buszjáratok augusztustól – Az intézkedés az egész megyét érinti

facebook megosztás

Nem egészen egy hónapja, a júniusi közgyűlés napirendjére tűzte a menetrendi változások miatt a helyi buszmenetrend módosításait. Akkor még csak kevesebb járatról beszéltek a városatyák a Volánbusz képviselőjével.

Akkor még nem lehetett tudni, hogy hamarosan ennél sokkal nagyobb lesz a baj, hiszen nem csupán néhány budapesti buszjárat kieséséről lesz szó, hanem a teljes megszüntetéséről. Az interneten több városlakó is megosztotta erről a véleményét.

Nem az emberekért működik a rendszer

Egyáltalán nem lep meg ez a racionalitást nélkülöző, nem az emberekért működtetett rendszer - hangsúlyozta Willmanné Kovács Edit.

– Voltak, vannak negatív élményeim. Azt nem értem, hogy ha nincs utas, nincs bevétel. Az utasok tartják fenn, járulnak hozzá a tömegközlekedés fenntartásához. Persze csak akkor, ha elégedettek. Egyre kevesebb szerintem az ilyen utas. Persze, amíg az állam kipótolja a hiányzó költségeket, nem érdeke a szolgáltatónak a minőségre, az elégedettségre törekedni. Az empátiáról, az emberségről, az odafigyelésről nem is beszélek. Igaz, hogy pénzzel nem mérhető, de a legnagyobb érték lenne, ha lenne.

Szeretném, ha maradna a Volán-járat

– Anno vonattal mentünk-jöttünk Pestre! Aztán rákényszerítettek a buszra bennünket  jegyezte meg Vitai Móni.

– Megszoktuk, bevált, most meg belenyúltak! Ami jól működik, jön a kormány, és hopp, elvesszük az emberektől! Röhejes, komolyan! Van egy vak fiam, és van neki egy vakvezető kutyája. Nekünk megfelelt a buszjárat, mert gyorsan eljutott Budapestre az egyetemre. Ha a Déli pályaudvarról metróval kell tovább utaznia, le kell állítani a mozgólépcsőt. Sajnos a vonaton sincs igazán biztonságban, mert bármikor beleköthetnek, és nem meri megvédeni senki.

Javaslataikat megfogalmazva, közleményében azonnali intézkedéseket kért Balogh László polgármestertől az Éljen VárosuNK! Egyesület

Az egyesület meglepődve értesült a Volánbusz Zrt. 2020. július 19-i közleményéről, melyben kihirdeti, hogy 2020. augusztus 1-től megszünteti a közvetlen Nagykanizsa-Zalakaros-Budapest autóbusz gyorsjáratokat, és helyette a vonatközlekedést javasolja a város és a térség lakói számára. Erről csak 12 nappal a változtatás életbe lépése előtt szereztek tudomást, amit felháborító eljárásnak tartanak a térség lakóival szemben.

Horváth Jácint ÉVE frakcióvezető-helyettese elmondta: – A közgyűlésen is megállapítottuk, hogy az utóbbi két évtizedben a Zala Volán, később ÉNYKK Zrt., majd Volánbusz Zrt. jó minőségű szolgáltatást nyújtott a Nagykanizsa-Budapest viszonylaton, mely gyors eljutást, kényelmes utazási lehetőséget és több járatot jelentett. Ugyanakkor ebben az időszakban a vonatokkal csupán 3,5-4 óra alatt, és a korábban 2 óra 45 perc menetidejű Intercity járatok megszüntetése mellett lehetett Budapestre eljutni. A lakosság hozzászokott a busszal történő kényelmes, gyors, sűrű utazási lehetőséghez.

– Üdvözlendő, hogy a jelenleg két óránként közlekedő vonatok menetideje 3 óra körül van, ami már majdnem versenyképes az autóbuszos közlekedéssel - tette hozzá Horváth Jácint.

– Ugyanakkor rendezni szükséges a helyi eljutási lehetőségek bővítését és az Intercity minőségű kocsik folyamatos (nem csak nyári) biztosítását, Intercity vonatok forgalomba állítását, mely tovább rövidítheti, és 3 óra alá csökkentheti a menetidőt vasúton is. Amennyiben a MÁV Zrt. nem tudja az eddigi utazási minőséget, utazási időt biztosítani, és a vasútállomásra eljutás a legtöbb városrészből csak átszállással lesz lehetséges, vissza kell állítani a közvetlen autóbuszos közlekedést, amíg ezekre a kérdésekre nem kaphatnak az itt lakók megnyugtató megoldást!

Átgondoltabb döntéseket kellett volna hozni

– Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy a módosítások mögött az az Innovációs és Technológiai Minisztérium áll, melynek minisztere egerszegi és egyik államtitkára, Cseresnyés Péter személyében kanizsai - hangsúlyozta Berta Krisztián önkormányzati képviselő (ÉVE).

– Szégyelljék magukat, hogy ők ezt a koncepciót zalaiként végigvitték! A két évvel ezelőtt megkapott orbáni bizalmat rendesen megszolgálják, csak nem a választóiknak! Nem lenne egyébként probléma a vasúton történő közlekedés sem, amennyiben a MÁV 21. századi körülményeket biztosítana, és lennének InterCity-k Kanizsa és Budapest között, melyek esetleg csak Balatonszentgyörgyön, Siófokon és Székesfehérváron állnának meg. Ez a menetidő jelentős csökkenését eredményezhetné, de jelenleg a kanizsai csatlakozás megoldása is problémát jelent, hiszen akik beérnek Budapestről az utolsó vonattal, azok a helyijárat hűlt helyét találják csak a vasútállomás előtt.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.