Megyei Roma Gasztronómiai és Kulturális Fesztivál a Csó-tónál

facebook megosztás

Első megyei Roma Gasztronómiai és Kulturális Fesztiválját tartotta szombaton a Zala Megyei Roma Nemzeti Önkormányzat a Csónakázó-tónál. Az eseményen számos csapat nevezett a főzőversenyre, melyet élő zenei mulatozás kísért.

Szombaton 9 órakor kezdődött a bográcsozás. A főzőversenyen több csapat indult, melyet a zsűri pontozott és értékelt. A legnépszerűbb ételek a csülök-, valamint a pacalpörkölt volt, de akadt, aki áfonyás marhapörköltet készített el.

– Két dolog, ami különlegesebb ilyen bográcsos ételfőzésnél. Az egyik mindenképpen azt gondolom, hogy más ízeket ad ki a bográcsnak a léte, a másik pedig a közösség, aki itt van. Kóstolnak menet közben és jó hangulatot teremtenek. Ez a kettő fűszerezi meg egyébként azt, hogy jó ételek készüljenek el. Nem ugyanaz a hangulat, minthogy otthon a konyhában, akár a feleségem, akár én magam szoktam elkészíteni ételeket. Itt nagyobb társaság van, jó a légkör, barátok közt vagyunk – mondta Teleki László a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A mulatozáson szép számmal vettek részt Zala megyéből és akadtak, akik Somogy megyéből is ellátogattak.

– Mindenképpen szeretnénk kibővíteni ezt a kört. Nem csak roma nemzetiségű önkormányzatok részvételével, hanem nemzetiségi, horvátokkal, németekkel. Idén is meghívtuk őket, de sajnos egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtak részt venni a rendezvényen, viszont jövőre már civil egyesületeket is szeretnénk bevonni és nem csak roma szervezeteket – beszélt a jövőbeni tervekről Orsós Vendel a Zala Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Orsós Vendel a Kanizsa Televízió Híradójának azt is elmondta, hogy minél szélesebb körben szeretnék kibővíteni jövőre az eseményt, így Nagykanizsa védjegyévé válna a főzőverseny.

G.D.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.