Nők Nagykanizsa történetében

facebook megosztás

Nők Nagykanizsa történetében című kötetlen beszélgetéssel várták az érdeklődőket szerda este a bibliotéka dolgozói a Halis István Városi Könyvtár előtt. A talk-show célja volt, hogy a résztvevők betekintést kapjanak a nők szerepéről a város történelmében.

A pandémiára tekintettel és a szociális távolságtartást betartva, a városi könyvtár előtt a szabadban tartották meg a kötetlen beszélgetést a résztvevők.

– Azt is szeretnénk áttekinteni, hogy mit tudhatunk arról, hogy a város történetében milyen szerepe volt a nőknek. Ez a „Nő az erő” programnak a része, szociális és egyéb kérdésekkel is foglalkozik. Mi most annak a szegmenseivel foglalkoznánk, hogy milyen társadalmi szerepe volt a nőknek Nagykanizsán, amit betöltöttek. Ezt szeretnénk tisztázni – mondta el Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója. 

A beszélgetőpartnerek közt szerepelt Kunics Zsuzsa, Büki Pálné, Czupi Gyula, Mikó-Baráth Franciska, valamint Tarnóczky Attila.

– Szigorú szabályok írták elő, egészen a csecsemőkortól a halálig a társaséletnek összes eseményét. Pontosan meghatározott volt, hogy milyen öltözetet kellett felvenni, hogy kell viselkedni, milyen ruhában illik elmenni, hány percig lehet maradni – fogalmazott Kunics Zsuzsa történész-muzeológus.

A szigorú öltözködési ismeretek mellett a hallgatók megismerkedhettek az első világháborúban szolgáló nagykanizsai ápolók életével is.

– Durgó Ilona és Durgó Katalin munkásságáról, illetve életéről beszélek néhány szót. Ők önkéntes ápolónők voltak, a fronton szolgáltak és több kitüntetést és elismerést is kaptak a munkásságukért. Többek között őket fogjuk említeni, de szóba kerülnek majd a nagykanizsai nőegyletek, az ő tevékenységük és a különböző jótékonysági munkájuk – mondta el Mikó-Baráth Franciska történész-muzeológus. 

A fiatalok és idősek egyaránt meghallgatták a tegnapi beszélgetést. A résztvevők sok érdekességet megtudhattak, egyebek mellett a 20. századi nők emancipációját a divatban.

G.D.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.