Önkéntesek angyalbőrben

Szabályzatismeret, alaki és harcászati kiképzés, alap-lőgyakorlat, robbantási feladat – csupán néhány olyan dolog, ami a következő hetekben a speciális önkéntes területvédelmi tartalékosokra vár. Összesen 42 fővel indult a felkészítési szakasz Nagykanizsán.


Fotó: Horváth Zoltán

A Toborzó Iroda június 10-én nyitott Nagykanizsán, az érdeklődéssel és a jelentkezések számával kimondottan elégedett a honvédség.

– Tudtuk azt, hogy Kanizsán nagyon komoly katonai hagyományok vannak, ezért is szerettük volna ezt a toborzó pontot. Az azóta eltelt idő visszaigazolta, hogy bizony nagyon nagy az igény rá, napi szinten magas az érdeklődés. Az önkéntes-tartalékosság egyik alapfeltétele volt a korosztály szerinti besorolás, 18 és 50 év közti nőket, férfiakat vártunk. A jelentkezők egy pszichológiai és egy háziorvosi vizsgálat után jutottak el ehhez a szakaszhoz, megkezdődhet a felkészítésük - fogalmazott Ferge László, a KIKNYP (Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság) Katonai és Igazgatási Érdekvédelmi Iroda őrnagya.

A 42 fős önkéntes csapatot gyakorlati felkészülésük első napján Kis-Bús Károly alezredes, a 48. Nagy Sándor Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka biztatta az előttük álló heteket és a helytállást illetően.

– Visszautalnék a toborzók eredményes tevékenységére, hiszen elindulhatott a képzés. Tehát olyan munkát végeztek, amikor itt a kereslet és a kínálat találkozott. És hogy mire számíthatnak a jelentkezők? Ami előttük áll, az az Egységes Alapkiképzési Programmal nagymértékben azonos,  hasonló kiképzési ágakkal. Az elméleti és terepfoglalkozások váltakozni fognak, természetesen kezdetben az előbbi lesz túlsúlyban - hangsúlyozta Kis-Bús Károly alezredes.

A 48. Nagy Sándor Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka kérdésünkre válaszolva elmondta: nyilván nem minden jelentkező felelt meg a pszichológiai és háziorvosi vizsgálatoknak sem, de a jelenlegi kiképzés célja sem az, hogy „kiszórják” az ide jelentkező állományt.

– Az a feladatunk, hogy az állóképességüket fokozatosan fejlesszük, hasonlóan, mint azt korábban tettük az önkéntes területvédelmi tartalékos katonáknál. Hiszen náluk sincs kötelező fizikai felvételi szint. A mi feladatunk, hogy folyamatosan fejlesszük őket, a kiképzés kezdetétől a kiképzés végéig - mondta el az alezredes.

Meglepő - vagy nem meglepő módon - a felkészülésben résztvevő 42 fő csaknem 50%-a nő.

– Én Letenyéről érkeztem. Egy telekomunikációs cégnél dolgoztam itt Nagykanizsán, a koronavírusnak köszönhetően ez a lehetőség megszűnt. Mivel a kisfiamat egyedül nevelem, mindenképpen keresnem kellett valamit. Még nem nagyon indult be semmi, elmentem a toborzóra. Abszolút felkeltette az érdeklődésemet. Igazából ez volt az alapvető motiváció, mindenképpen keresnem kellett valami forrást. A másik pedig, hogy már középiskolás koromban jelentkeztem rendőrnek, tehát ez az egyenruhás vonal mindig is megvolt - árulta el Póka Veronika.

Egy zalaegerszegről érkezett ifjú hölgyet pedig annak idején - elmondása szerint -  szülei beszélték le a rendvédelmi pályától, de most megragadta a lehetőséget.

– A nagyapám katona volt, édesapám testvére rendőr. Mindig is vonzott ez a pálya, soha nem voltam kimondottan a „lányos lány” típus. Érdekelnek a fegyverek, a tankok, hasonló dolgok. Amin idáig átestem, minden nagyon pozitív, mindenképpen szeretnék közéjük tartozni - mondta lelkendezve Szakál Viktória.

A toborzásnak még nincs vége, folyamatosan lehet jelentkezni a nagykanizsai irodában is. A tervek szerint a következő felkészítési szakasz szeptemberben indulhat. – Amíg az a helyzet fennáll, hogy a Magyar Honvédség segíteni tud, addig mi toborzók természetesen várjuk az érdeklődőket. Akár egy-egy váratlan élethelyzetben, ha valakinek átmenetileg nincs munkája, tudunk segíteni. Ha csak 2-3 hónapra, vagy hosszabb távon gondolkodik a jelentkező egy biztos kereseti lehetőségben, egy hivatásban, akkor is tudunk ajánlani különböző lehetőségeket - mondta el lapunk kérdésére Ferge László őrnagy.

Vincze Adél