Remek volt a hangulat

facebook megosztás

Folytatódtak a Móricz Kupa kispályás labdarúgó torna küzdelmei a kiskanizsai városrész műfüves pályáján.


Időnként türelemjáték a kispályás foci is, ezt a Móricz Kupán is bizonyítják a csapatok

Fotó: Polgár László

A negyvenhetedik alkalommal kiírt utcák, terek kiskanizsai foci bajnokságában felnőtt és öregfiúk korcsoportban rendeznek mérkőzéseket, előbbiben öt, utóbbiban négy együttes verseng az elsőségért. Mindezt körmérkőzéses rendszerben, ugyanakkor lesz még ráadás a kupa elnyeréséhez, vagyis a meccsszámra nem lehet majd panaszuk a résztvevőknek. Úgy alakult azonban, hogy idei alkalommal is került már sorra egy igazi presztízs-párosítás, vagyis a Bajcsai utca I, valamint a Bajcsai utca II csatározása – az öregfiúknál. Ráadásul immár olyan „fiatalokkal” az szenioroknál, akiknek neve az utóbbi évekből a felnőtteknél is ismerősen cseng. Ezúttal a Bajcsai II – Bajcsai I végül 2-2-es döntetlent hozott (G.: Imrei J., Csetei, illetve Németh I., Hegedüs M.), hetesekkel nyert az egyes számú legenység. Ott van persze a mezőnyben például a Körmös utca és a Jakabkuti utca is, így ez a nagy múltra visszatekintő csatározás is a programban szerepelt a felnőtteknél és nyertek a jakabkutisok. A folytatásra sem kell sokat várni, hiszen az előttünk álló hétvégére ismét várják a csapatokat a kiskanizsai általános iskola műfüves pályájára. A hangulat nem biztos, hogy a múlt vasárnapival vetekedhet - hiszen volt pörkölt, ital, mi szem-szájnak ingere - de nincs kizárva, hogy a szervezők ismét törik valamin a fejüket, mellyel még több embert tudnak kicsalogatni a Móricz Kupára.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.