Trükkös házalók garázdálkodtak Zalamerenyén

facebook megosztás

Két idős asszonyt is megtaláltak a csalók, akik közül egyikük szinte kényszerítve vásárolta meg a kínált portékát. A nyélbe ütött vásárlást követően azonnal távoztak is a helyszínről a házaló árusok.   

Ibi néni zalamerenyei házába már rutinosan lépett be a szélhámos férfi, aki folyamatos szemkontaktust követelt az asszonytól. Takarókat és párnákat kínált irreálisan magas áron és minden előzmény nélkül portékáját a házba vitte, majd pénzt várt a nem kívánt áruért cserébe.

– Bevitte a szobába, hogy menjek és feküdjek rá és úgy mozgott itt a házban, mintha nem is tudom ki lett volna. Én beálltam a sarokba és szóhoz sem jutottam. Hiába mondtam, hogy nincs pénzem, nem tudom megvenni, mert fára gyűjtök pénzt, mert azt meg kell venni télire és még operálásra is várok. Mindent mondtam, de ő meg csak mondta, mondta... - árulta el Lukács Béláné.

Kiderült, hogy közvetlenül előtte a szemközti szomszédban is próbálkozott értékesíteni áruját a simlis férfi, de Mariska néni ellen állt és kitessékelte az ismeretlen férfit az udvarából. 

– Ennek 280 ezer az ára, de mivel nyugdíjasok magának 120 ezerért odaadom. Én mondtam, hogy nem kell. Egyáltalán nincs rá szükségem. De letette azt a piros batyut aztán mondta, hogy - az ajtókapu ekkor nyitva volt, mert ott álltam -, 40 ezerért odaadja az egyiket. Hiába mondtam, hogy semennyiért sem kell - tette hozzá Rosta Józsefné.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztály vezetője elmondta, hogy ilyen esetekben nehéz az ügy végére járni, ezért jobb, ha be sem engedjük az idegen látogatókat a portánkra.

– Abban az esetben, ha ez erőszakos, túlzottan már-már kényszer alatt történik akkor akár ez bűncselekményt is megvalósít. Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha otthonunknál árusítanak, idegent soha ne engedjünk be a házunkba. Ez mindenre vonatkozik. Ha kérnek, kéregetnek, szervezeteknek gyűjtögetnek vagy árusítanak soha, semmilyen körülmények között ne engedjünk be idegeneket az otthonunkba. Olyan terméket, amit nem mi rendeltünk meg azt nem kell megvennünk - fűzte hozzá Tóth László, a ZMRFK rendőr őrnagya, bűnmegelőzési alosztály vezetője.

Tóth László hozzátette, hogy az eladó olyan látszatot kelt, mintha egyedi és vissza nem térő alkalom lenne a vásárlás. Ezeket az ajánlatokat azonban semmi esetre se fogadják el, és ilyen alkalommal azonnal forduljanak a rendőrséghez. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.