Végre épülhet a zajvédő fal? – Eddig csak ígéretben volt részük a paliniaknak

facebook megosztás


Fotó: Horváth Zoltán

A paliniak évek óta kitartóan ragaszkodnak ahhoz, hogy - az eredeti terveknek megfelelően - épüljön zajvédő fal az M7-es autópálya mellett. A sztrádaszakasz közelében élők szerint már-már elviselhetetlen a zaj, amit nap mint nap el kell viselniük a saját otthonaikban.

Balogh László polgármester a napokban közzétett Facebook bejegyzésében leírta, hogy a legújabb mérés alapján indokolttá vált a zajárnyékoló fal megépítése, és fel is került a javasolt építmények listájára. Az Éljen VárosuNk! Egyesület reakciójában olvasható, hogy a polgármester nem tartotta fontosnak megemlíteni azt, hogy Bicsák Miklós, dr. Fodor Csaba, valamint Gábris Jácint is már hosszú képviselői-ciklusokon keresztül próbálták megoldani ezt a problémát. 

„Járjanak sikerrel, de ne hallgassák el az előzményeket!”

Gábris Jácint szerint a polgármesternek büszkének kellene lennie arra, hogy közös erővel végre meg tudnak valósítani egy ilyen régóta elhúzódó ügyet, több ehhez hasonló törekvésre lenne szükség, viszont politikától mentesen.

– Számos olyan lépés történt, ami előre mozdíthatta ezt az ügyet. Volt például aláírásgyűjtés Palinban. Ezt gyakorlatilag magam kiviteleztem és gyűjtöttem össze. Furcsálltam is Balogh László bejegyzésében, hogy Erdős László úrra hivatkozott. Én megkértem Erdős urat, hogy az aláírásgyűjtésben segédkezzen. Együttesen, közös erővel járjuk be a környéket, és gyűjtsük az aláírásokat, de megtagadta a segítséget. Nem tudom, hogy ez ügyben milyen lépéseket tett, az elmúlt három ciklusban én ott ültem a képviselő testületben, nem nagyon emlékszem rá, hogy Erdős úr bármikor is előhozakodott volna a zajvédő fal problémájával – mondta el lapunknak Gábris Jácint, az Éljen VárosuNk! Egyesület önkormányzati képviselője.

Több mint tíz éve hiába küzdenek

Bicsák Miklós, a palini városrész volt önkormányzati képviselője igazi palini lokálpatrióta, itt született, itt nőtt fel, jelenleg is itt él a családjával, minden tőle telhetőt megtett a településért, a mai napig szívén viseli a közügyeket.

– Már 2007-ben kezdődött a probléma, hogy az M7-es út forgalma megnőtt a külföldi autók, kamionok szállítása miatt. Ők nem nézték azt, hogy hétvége van, és minden nyártól féltünk, mert a kamionnak a hajnali nagy zaja a lakók nyugalmát tönkretette. Igyekeztek a város vezetői, a polgármesterek is, mindig továbbították a kérésünket. Most végre nagyon jó híreket hallottunk, polgármester úr is megerősített abban, hogy most lesz belőle valami és megépül a fal, nagy szükség van rá. Mindenki azért építkezik városszéli településre, hogy nyugalma legyen. Az ingatlanok is leértékelődnek ezen a területen emiatt.

Az Inkey Boldizsár utca lakói is megszenvedik a fal hiányát

Palin több utcája is érintett az autópályán közlekedő járművek okozta zajban. Többször, több fórumon is jelezték a gondjukat, aláírást is gyűjtöttek, eddig eredménytelenül.

– Nap mint nap változik ez az állapot az autópálya hangterjedelme szempontjából. Elviselhetetlenek a hangok, amikor az ember nyugodtan kint üldögélne és folyamatosan ezt halljuk. Mintha repülőtéren lennénk, egy az egyben olyan - panaszolta Nagy Jenő.

Szomszédjának, Kiss Norbertnek is hasonlóak a tapasztalatai.

– Öt éve költöztünk ide az Inkey Boldizsár utcába, ez párhuzamosan megy az autópályával. Borzasztóan zavaró, ugyanis amikor kint a gyerekek játszanak, vagy a teraszon ülünk, akkor a kamionok hangját lehet hallani, pedig ez zöldövezetnek számít. Az erdőbeli az állatok hangja helyett az autókat halljuk.

Újabb reménysugár

Akárhogy is, de Cseresnyés Péter, parlamenti képviselő és Balogh László, polgármester bejegyzése szerint ismét felcsillant a remény, hogy hosszú évek után végre meghallgatásra talál a palini lakosság kérése, megépülhet a zajvédő fal, és örökre elfelejthetik a kamionok zúgását.

Körtvélyessy Vivien

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.