Végre országoson...

facebook megosztás

A Komárom-Esztergom megyei Ácson immár az országos motokrossz bajnokság futamait rendezhették meg – mindenfajta korlátozások nélkül, vagyis például nézőkkel a pályavonal mellett.


Jakab Dávid (60) esése ellenére is nagyot küzdött a motocross bajnokság II. osztályában

Fotó: facebook/Valovics Fruzsina

A krosszosok MX Országos Bajnokságának II. osztályában a Kanizsa Motocross SE-től is indulhattak - regionális megmérettetéseik után - versenyzők. Ráadásul az előjelek nem is voltak rosszak, hiszen Jakab Dávid és Bocskai Balázs sem muzsikáltak rosszul. A 2. osztály MX 1 kategóriájában aztán nem várt történések is „árnyalták” a kanizsaiak szereplését...

- Nos, mit is mondhatnék, az első futamom idejéből egy perc volt hátra, amikor buktam, így egy első helyezést dobtam el – fogalmazott az események után Dávid. - Persze, hogy bosszús voltam, de nem volt mese, összekaptam magam és indultam azért a második futamunkon is. Jó, egy kicsit azért bennem volt az esés, meg a rajtnál előttem történt egy bukás is, így azon végül a hetedik helyre jöttem be. Néhány pont azért járt ezért a helyezésért is, készülni meg alighanem lesz időnk a következő ob-futamra, hiszen azt augusztus 22-én, Gyálon rendezik.

Jakab mellett Bocskai is motorozott Komárom-Esztergom megyében és az ácsi első fordulóban nyolcadik, míg a másodikban kilencedik lett, emellett ugyanúgy egy KTM SX-F 450 ccm-es krosszmotort hajt, mint Jakab.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.