A Balaton és a többi tó nem kizárólag az ott élőké

Az MSZP folytatja a küzdelmet a természetes vizekért, amit népszavazási kezdeményezésük is szolgál - jelentette ki az MSZP fővárosi elnöke a Szántódi révnél tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy a Balaton és a többi tó az egész nemzeté, nem kizárólag az ott élőké. Mint ismeretes a Balatoni Szövetség azt szorgalmazza, hogy a tó strandjairól a Balaton-parti önkormányzatok dönthessenek, megítélésük szerint az ügyben nincs szükség országos népszavazásra.    

Molnár Zsolt úgy fogalmazott: "persze az ott élőknek ez nem üdülőövezet, hanem az életterük, a hely, amit otthonuknak vallanak", de azért a már-már a világörökség részének is tekinthető Balaton az egész magyar nemzeté, akárcsak a többi fontos tó.     

Hangsúlyozta: várják, hogy mikor dönt a Nemzeti Választási Bizottság népszavazási kezdeményezésükről, amelyet azért indítottak, hogy megvédjék a természetes vizeket, a strandokat, a kempingeket, a beépítetlen partokat, a nádasokat, az erdőket, a természeti környezetet.     

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke szerint számukra a Balaton a gyerekkorról, a gyerekeikről, az ifjúságról, a családról szól, a másik oldalon pedig a profitéhségről. Hozzátette: "a Balaton mindannyiunké", és ahogy a vasárnapi boltzár esetében, ebben az ügyben sem fognak meghátrálni.

MTI

(Borítókép: Varga György/MTI)