A Tungsram-iLex innovációs piactér már csaknem 60 vállalkozásnak segít fejlesztéseik megvalósításában

facebook megosztás

A kis- és közepes vállalkozások piacképes innovációjának megvalósításában, az ehhez szükséges anyagi támogatás előteremtésében, valamint a szabadalom megszerzésében nyújt segítséget már csaknem 60 vállalkozásnak az idén februárban elindult Tungsram-iLex innovációs piactér - közölte a Tungsram és az iLex Group az MTI-vel.     

A piactér egy szoftver, amelyen a vállalkozások a regisztrációt követően 21 különféle innovációs fejlesztési szolgáltatás közül választhatnak.     

Ritter Marianna, a magyar jogi-informatikai startup, az iLex Group vezérigazgatója elmondta, a kkv-k leggyakrabban az ötleteik fejlesztéséhez igényelnek úgynevezett innováció menedzsereket, illetve a nagy vállalati integrátor Tungsram segítségét kérik, hogy termékeikkel nemzetközi piacokra is eljuthassanak. A platformon a kkv-k finanszírozására is nagy hangsúlyt helyeznek, így például tőkealapokhoz irányítják őket.     

Pongrácz Ferenc, a Tungsram innovációért felelős ügyvezetője szerint a nagyvállalat a szektorból elsőként ismerte fel a piactér jelentőségét. A Tungsram mint világpiaci viszonylatban is jelentős exportőr akár laboratóriumi kapacitások rendelkezésre bocsátásával, bérgyártással a rendelkezésére álló nemzetközi értéklánccal is segíteni tudja a valós innovációs képeségekkel rendelkező, hazai startupokat és a kkv-szektort - idézi az ügyvezetőt a közlemény.    

A platformhoz a napokban a Budapesti Corvinus Egyetem is csatlakozott. Stukovszky Tamás, az egyetem vállalati és intézményi kapcsolatokért felelős alelnöke a közleményben kiemelte, hogy a kkv-szektor, a nagyvállalatok és az akadémiai szféra számára egyaránt nyertes együttműködés az innovációs piactér, ezért vesznek részt benne az egyetem Beszállító- és iparfejlesztési kutatóközpontjával.     

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke a közleményben tájékoztatott arról, hogy Magyarországon évente mindössze 400-450 szabadalmi bejelentés érkezik a hivatalhoz. Ez ugyan javulás az elmúlt évekhez képest, de fontos felhívni a vállalkozások figyelmét arra, hogy a különböző oltalmakkal további előnyökhöz - adókedvezményekhez, pályázati forrásokhoz - juthatnak a vállalkozások, és a tőkepiacon is magasabb lehet értékük.     

Hozzátette, a hatósági tevékenység, valamint a kutatás-fejlesztési és innovációs minősítések mellett az SZTNH kiemelt célja a szellemi tulajdonnal összefüggő szemléletformálás, amelynek gyakorlati megvalósítása az innovációs piactér is. Ezért döntött úgy a hivatal, hogy a kezdeményezés mellé áll - hangsúlyozta Pomázi Gyula a közleményben.

MTI

(Borítókép: ilexmarketplace.tungsram.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.