Az Érdi VSE elvitte a pontokat

facebook megosztás

A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában a 6.forduló keretében az FC Nagykanizsa együttese a kör előtt a tabellán második Érd legénységét fogadta, mely taktikus játékával el is vitte a három pontot.

FC Nagykanizsa - Érdi VSE 0-2 (0-1)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 6. forduló. Nagykanizsa, 350 néző. Vezette: Zirkelbach (Zsákai, Pogonyi). G.: Major (45. - öngól), Varga T. (73.)

Nagykanizsa: Horváth M. - Bagó, Papp Sz., Major, Horváth B. - Szabó P. (Kretz, 67.), Kovács Gy., Béli - Szegleti, Török M. (Vass Gy., 83.), Vlasics (Péntek, 74.). Vezetőedző: Koller Zoltán.


Horváth Balázs (piros-fehér csíkos mezben) is próbálta megállítani a bal oldalon az érdi akciókat

Fotó: Polgár László

A kanizsaiak egy fővárosi vereség, míg az érdiek hazai győzelem után érkeztek a dél-zalai mérkőzésre és ez érződött is a találkozó menetén, hiszen Limperger Zsolt gárdája valamivel veszélyesebben futballozott. Talán ha a kanizsai lehetőségek közül például Szabó Patrik jobban leszorítja egy lövésénél, alakulhatott volna másképpen is, így azonban a publikum csak azt konstatálhatta, hogy Major Máté öngóljával a vendégek szereztek vezetést az első félidő utolsó percében.

A második játékrészben a Kanizsa az eredménynek megfelelően próbált fordítani az állások, egy kinyílás után azonban az érdi zöld-fehérek Varga Tamás révén beköszöntek. Az onnan hátralevő mintegy 20 perc már inkább arról szólt, hogy leperegjen a játékidő.

- Csalódottak vagyunk, úgy érzem, ebben a meccsben több volt – mondta el a meccset követően Koller Zoltán, az FCN vezetőedzője. - Inkább taktikus találkozó volt, bár irányítottak az érdiek időnként, úgy vélem, azért mi sem vallottunk szégyent. Megtettünk mindent, talán annyi hiányzott, hogy a támadó kulcsposztokon szereplő labdarúgóink közül néhányan gyengébben teljesítettek. Ezért is mondom, hogy középcsapat vagyunk, de vasárnap ismét feladat vár ránk.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.