Dél-nyugati rangadót nyertek

Az FC Nagykanizsa a labdarúgó NB III rajtján rögtön szomszédvári rangadóval nyitott, hiszen a frissen felkerült Nagyatádi FC vendége volt.

Nagyatádi FC - FC Nagykanizsa 1-2 (1-1)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés. Nagyatád, 500 néző. Vezette: Sipos K. (Kis Z., Illés T.). G.: Nikolics V. (16.), illetve Vlasics (24.), Horváth B. (48.)

FC Nagykanizsa: Horváth M. - Horváth B., Papp Sz., Major, Baráth - Szabó P., Béli M., Szegleti (Kovács Gy., 67.) - Ekker, Vass Gy. (Török, 77.), Vlasics (Péntek, 77.). Vezetőedző: Koller Zoltán.


Vlasics Dániel (19) szerezte az FC Nagykanizsa idénybeli első találatát a labdarúgó NB III-ban

Fotó: Polgár László

A Kanizsa úgy kezdett, hogy érezhették a szurkolók, a meccs esélyesei a zalaiak, az átadiak ugyanakkor az újoncra jellemző lelkesedéssel vetették magukat a mérkőzésbe. Nikolics Vukan ennek megfelelően meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak, benne volt azonban, hogy ezt a vendégek nem hagyják szó nélkül és a 24. percben Vlasics Dániel révén egyenlítettek is. A vendégek pontrúgásokkal és szögletekkel folyamatos munkára kényszerítették a nagyatádi kapust, igaz a somogyiak is veszélyeztettek sarokrúgást követően.

A második félidőt jól indította a Kanizsa, hiszen saját szép egyéni akciója végén Horváth Balázs nagy gólt ragasztott a léc alá 19 méterről a 48.percben. Az erőviszonyok ilyenformán történő érzékeltetése után a találkozó kicsit leült. A 73.percben egy mintaszerű vendégtámadást követően Vlasics Dániel fejelt, majd sérült meg a leérkezésnél. A végét ugyan próbálta megnyomni a Nagyatád, futószalagon jöttek a támadásaik, de a nagykanizsaiak könyvelhették el a három pontot.

- Igazolódott az, hogy újonc csapathoz látogatni a nyitányon nem egyszerű – mondta el a meccs után Koller Zoltán, az FCN vezetőedzője. - Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de bíztunk is abban, hogy eredményesek lehetünk. Győztünk, de a hibáinkat, melyeket vétünk, ki kell küszöbölnünk, illetve javítanunk, no és a ziccereket bizony be kell rúgnunk.

P.L.