Délszláv zene csendült fel a Károlyi-kertben

Adriai-tenger partjára varázsolta közönségét pénteken a Stobos Tamburazenekar. A zenészek délszláv, valamint kólóstílusú muzsikát játszottak a Károlyi-kertben.

Az öttagú csapat célja a horvát tradíciók megőrzése és továbbadása az élő zene segítésével. 

– Azt látom és - ahogy beszélgetünk a többiekkel - kezdjük realizálni, hogy az emberek felismerték magukban az igényt az élő zene iránt. Mi ezt képviseljük és ezt is szeretnénk népszerűsíteni, tehát mindenképp az élő zene egyik „helyi kitartottjai”, szereplői szeretnénk lenni a városi életben. Úgy látjuk, hogy az emberek ezt jó szívvel fogadják – árulta el Vargovics Máté, a Stobos Tamburazenekar basszpríme.

A pénteki fellépés egyik különlegessége volt, hogy egy vendégzenész is csatlakozott a zenekarhoz.

– Végre hallhatom őket koncertszituációban, mert eddig csak a próbateremben sikerült. Bálint felhívott, ha már úgyis jövök, akkor szálljak be és játszunk el a közös dalainkból párat. Igent mondtam és most, mint vendég leszek jelen a színpadon. Nagyon örülök a lehetőségnek és szép számban vannak itt a nagykanizsaiak, már rég játszottam ekkora közönség előtt – mondta el Eredics Áron, a Söndörgő Együttes és Vujicsics Együttes karmestere, prímása.

Az est folyamán a közönséget is magával ragadta a tamburazene a gesztenyefák árnyékában.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)