Előzetesben az ékszertolvaj románok

facebook megosztás

Előzetes letartóztatásba került az a három román ékszertolvaj, akik több mint 3 millió forint értékű arany ékszert loptak el egy nagykanizsai üzletből. A július 30-án történt eset során az egyik tettes elterelte az eladók figyelmét, amíg társa a pólója alá dugva kivitte a tálcányi aranyat. 

A nyomozás adatai szerint az elkövetők egy taxival hagyták el Kanizsát és Letenyére utaztak. A tolvajok tudták, hogy lebuktak, ezért az idősebb férfi gyalog elmenekült a városból, de közben két társát már elkapták. A nő a rendőrök kiérkezése előtt testüregébe rejtette a lopott ékszereket, amiket rosszulléte miatt a későbbiekben önként átadott. A harmadik tettest pár órával később egy benzinkúton fogták el.

– Az eladók figyelmét elterelve egy, az ékszerüzletben található vitrinből eltulajdonítottak egy ékszertartó dobozt, amin mintegy 3-3,5 millió forint értékben volt arany ékszer. Majd ezt követően távoztak az üzletből. Az elsődleges adatgyűjtés és a további információk alapján a három elkövetőből kettőt a letenyei kollégák Letenyén elfogtak, illetve a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a harmadik elkövetőt - pár órával később - szintén elfogta, őt is Letenyén. Mindhárom elkövető gyanúsítottként lett kihallgatva a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon. Ezt követően a Nagykanizsai Rendőrkapitányság előterjesztésére, a Nagykanizsai Járási Ügyészség indítványára a Zalaegerszegi Járási Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte mindhárom elkövetőt, amíg a vizsgálat tart. A vizsgálatot egyébként a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, mindhárom elkövetővel szemben – nyilatkozta Schiefer Tibor főhadnagy, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának fővizsgálója.

M-B.Gy.

(Borítókép: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.