Ez történt az elmúlt négy évben Nagykanizsa ingatlanpiacán

facebook megosztás

Korábban már beszámoltunk az árak megtorpanásáról a kanizsai ingatlanpiacon. Kijelenthető, hogy a rövid távon meredeken felfelé ívelő áremelkedési tendencia egyértelműen véget ért. Most utánajártunk, hogyan alakultak hosszabb távon az ingatlanpiaci trendek városunkban. Cikkünkben az elmúlt négy év változásait vesszük górcső alá.

A megfigyelt időszakban végig a téglalakások voltak a legdrágábbak, a második helyen általában a családi házak foglaltak helyet, így a legolcsóbbnak többnyire a panelépítésű lakások bizonyultak.

A családi házak ára nagyon minimálisan változott

Az elmúlt négy év során a nagykanizsai házak négyzetméterenkénti átlagára igen szűk keretek között – 150 és 200 ezer forint – mozgott. 2017 júniusában átlagosan 164 ezer forintos négyzetméter áron kínálták eladásra városunk családi házait. Ez az összeg folyamatosan ugyan, de kis mértékben emelkedett az évek során, így elérve 2020 júniusában a 188 ezer forintos négyzetméter árat. Ez a változás a négy év során körülbelül 14 százalékos drágulást jelentett.

A panellakások több mint 100 ezer forinttal drágultak

A vizsgált időintervallum alatt a panelépítésű lakások már jóval nagyobb mértékben drágultak a családi házakhoz viszonyítva. 2017-ben a panellakások még olcsóbbnak számítottak a többi lakóingatlan típushoz képest a nagykanizsai ingatlanpiacon, hiszen ebben az évben átlagosan 129 ezer forintos négyzetméter áron lehetett azokat megvásárolni. A 2018-as év folyamán átlagáruk elérte a családi házak árfekvésének szintjét, így körülbelül 170 ezer Ft/m2-ért lehetett ilyen típusú ingatlant vásárolni Nagykanizsán.

A téglalakások uralták a város ingatlanpiacát

Minden bizonnyal a téglaépítésű ingatlanok voltak a legdrágábbak Nagykanizsa területén az elmúlt négy év folyamán. 2017 júniusában még átlagosan 181 ezer forintos négyzetméter áron kínálták eladásra az effajta típusú lakásokat. Az ezt követő két év során igencsak felfelé ívelt a téglalakások kínálati ára, ez idő alatt több mint 80 százalékkal emelkedtek az átlagárak. Ennek hatására 2019-ben a téglalakások árfekvése már elérte a 339 ezer Ft/m2-t. Az elmúlt egy évben viszont mérséklődés volt megfigyelhető a téglaépítésű lakások átlagárában. Egy év alatt ugyanis majdnem 50 ezer forinttal csökkent az átlagos négyzetméterár, így elérve a 290 ezer Ft/m2-t.

Erre mozdultak az ingatlanárak mostanában

Az MNB lakásárakról szóló jelentéséből megtudhatjuk, hogy a fővárosban továbbra is az árak stagnálásával szembesülhetünk, vidéken pedig egyre több helyen csökken a lakásárak nominális növekedési üteme. Az éves nominális növekedési ütem az előző negyedévben megfigyelt 17,8 százalékról 11,6 százalékra mérséklődött. A reál lakásárak éves növekedési üteme pedig országos átlagban 7 százalékot tett ki. A vidéki városokban folytatódott az áremelkedés ütemének mérséklődése. Vidéken 2020 első negyedévében az éves árdinamika 20,5 százalékról 14,8 százalékra csökkent.

Forrás: ingatlannet.hu

(Borítókép: Wikipédia)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.