Jól halad a zalaszentjakabi híd helyreállítása

facebook megosztás

Zajlik a zalaszentjakabi híd helyreállítása. A július 25-ei esőzések következtében a híd felszerkezete sérült, melyet a szakértő megérkezése után részben már tudták pótolni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai. 

A híd megrongálódása Zalaszentjakab lakóinak nehézséget okozott, hisz a falusiak csak nagy kerülővel tudtak eljutni a munkahelyükre. Az utat elmosta a víz, de szerencsére balesetet senki nem szenvedett.

– A lakosságot a közlekedésben érintette, mert a település közepén folyó pataknak a hídja megsérült és az utat is elmosta. Alapjába véve a települést két részre szakította, tehát az élhetőségét egy kicsit megnehezítette mert a település egyik feléről a másikra csak gyalogosan lehetett közlekedni –  mondta Molnár József, Zalaszentjakab polgármestere.

Schmidt László a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mérnökségvezetője elárulta, a múlt heti esőzések sem segítették a munka folyamatát.

– Mivel sérült a híd szerkezete ezért első körben szakértőt kellett hívnunk hozzá, hogy megállapítsa azt, hogy sérült-e a híd, milyen mértékben sérült, mi lesz a módja a helyreállításnak. A szakértő az árvízi események után körülbelül egy héttel a helyszínen járt, ő megadta azt a szakértői véleményt, illetve tevékenységsort, amit nekünk végre kell hajtani a hídszerkezetén ahhoz, hogy minden működőképes legyen, visszaadható legyen a forgalomnak –  folytatta Schmidt László, a  Magyar Közút Nonprofit Zrt. mérnökségvezetője.

A szakértők szerint a híd a héten már használható lesz mind a két autósáv részére.

G.D.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.