Kérdőjelek a befejezéshez

facebook megosztás

Hónapokkal ezelőtt a honi sakkszövetség berkeiben úgy egyeztek meg a csapatok és a szövetségi elöljárók, hogy az NB I-es (no meg az NB I B-s) bajnokságot mindenképpen befejeznék az együttesek.


Nádasi Tamás szövetségi alelnökként, egyben kanizsaiként is a sakkbajnokság befejezésében bízik

Nos, a nem kevés tényezőt figyelembe véve nem lett egyszerűbb azóta sem a kialakult helyzet, azonban nagyon úgy tűnik, hogy augusztus 30-án, vasárnap a listavezető Tungsram Aquaprofit NSK kanizsai környezetben fogadhatja a tabellán negyedik DVTK-t az elhúzódó idény nyolcadik körében.

- A kormánydöntéstől függünk jelentős mértékben, ahhoz kell igazodnunk, de szeretnénk lejátszani a hátralévő meccseket – fogalmazott a Magyar Sakkszövetség alelnökeként a nagykanizsai Nádasi Tamás. - Több egyesület is úgy állt a továbbiakhoz, hogy nem szívesen mérkőznének, végül az a döntés született, hogy sakkozni szeretnénk. Nem mindegy korántsem, hogy ki lesz a kieső, illetve a bajnok, bár utóbbira azért nekünk, nagykanizsaiaknak igen jók az esélyeink.

Értelemszerűen nem egyszerű kérdés a légiósok ügye egyik érintett klubnál sem, hiszen árnyalhatja az eljárást, ha valamelyikük mondjuk a sárga zónából utaztatna csapattagokat.

- Például a szerbek esetében ottani két negatív tesztet kell bemutatni a sakkozóknak, ugyanakkor még nem tudhatjuk, mi is lesz a pénteki kormánydöntés tartalma. Abba, hogy miként is hoznak a hátralévő két fordulóra játékosokat, a szövetség nem szól bele. Ami viszont már biztosra vehető, hogy jövőre átállunk a tavaszi-őszi bajnoki rendszerre, ezt a szezont pedig szeretnénk befejezni.

A kanizsai csapattal kapcsolatban is léteznek konkrétumok.

- A miskolciak először belengették, hogy nem jönnek el a 8. forduló meccsére Kanizsára, de a kizárást aligha kockáztatnák. Ami biztos, a mérkőzésen a FIDE által megszabott, a magyarnál is szigorúbb előírások mellett ülnének asztalhoz a sakkozók, érdeklődőket ezúttal nem fogadhatunk, az egyes és az NB I B-s csapatunkat a Halis-könyvtárban pedig emeletekkel különítjük el egymástól. A maszkviselet kérdése lesz még kardinális vasárnap a játékosok esetében. Egy biztos, nagyon közel vagyunk az újabb bajnoki címünkhöz, ehhez azonban még két komoly találkozón, a Diósgyőr, valamint a Paks ellenin kell túljutnunk.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.