Klasszikus dallamok csendültek fel az Erzsébet téren

2020. aug. 9.

Klasszikus dallamok csendültek fel az Erzsébet téren szombat este. A nyáresti térzene programok zárásaként a Zala Szimfonikus Zenekar koncertjét élvezhette a nagykanizsai közönség.

A zenekar már nyolc éve minden tavasszal örömkoncertet ad Nagykanizsán. Idén azonban - a vírushelyzet miatt – augusztus nyolcadikán hallhatta a formáció előadását a publikum.

– Egy térzene programnak a részesei vagyunk. Ha a közönség járt itt az elmúlt hetekben, összesen hat alkalommal már lehetett hallani koncertet ebben a gyönyörű zenepavilonban. Ez a mai a záróeseménye ennek a térzene sorozatnak, amikor egy nagy szimfonikus zenekar, összesen harminc zenész lép fel és játszik a nagykanizsai közönségnek – nyilatkozta Tóth László, a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar Egyesület elnöke.

Egyebek mellett Handel Vízizene című művét játszotta a zenekar a hallgatóságnak. Ezt a művet I. György brit uralkodó komponáltatta a német zeneszerzővel, amikor 1717-ben ünnepséget rendezett a Temzén.

Tulajdonképpen korabeli táncokra íródott zenemű. Annyira megtetszett a királynak, hogy reggel fél négyig kellett játszani a zenészeknek. Mi ezt most nem fogjuk megcsinálni, de igyekszünk mindent megtenni – árulta el Sándor János, a Zala Szimfonikus Zenekar karmestere.

A klasszikus műveket a kanizsaiak nagy érdeklődéssel és örömmel fogadták.

K.V.

(Borítókép: Jakab Balázs)