Ludvig és barátai a Magyar Plakát Házban

facebook megosztás

Megnyitott a „Ludvig és barátai” című kiállítás a Magyar Plakát Házban. A Thúry György Múzeum veszélyhelyzet utáni első tárlata a Ludvig Nemzetközi Művésztelep alkotásait mutatja be.

Az ünnepélyes megnyitó Tóth Norbert képzőművész szabadtéri performanszával kezdődött, majd az érdeklődők megtekinthették a művésztelepek gyűjteményéből összeállított galériát. 

– A mai kiállítás egy nagyon különleges összeállítás, hiszen a Ludvig Nemzetközi Művésztelep alkotóinak értékes és sokszínű anyagából állt össze ez a tárlat, amellett, hogy a két főszervező Ludvig Zoltán és Ludvig Dániel alkotásai is láthatóak – mondta el Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

Az eredeti tervek szerint minden művész képviselte volna a kiállított képét. A vírushelyzet miatt idén ez nem valósulhatott meg, de a jövőben 27 ország alkotóit szeretnék összehozni a szervezők.

– Ötvenhét kép van kirakva, ez körülbelül harminchét művész munkája, nagyon érdekesek. A program pedig úgy jött létre, hogy felkértük Tóth Norbertet, hogy egy úgynevezett akciós megnyitót csináljon, ne szokványos legyen. Fiatal művész, megadtuk a lehetőséget neki – fogalmazott Ludvig Zoltán festőművész.

Győrfi András harminc éve fest, a közelmúlttól egészen a középkorig visszanyúlóan jelenít meg történelmi, politikai eseményeket a munkáiban.

– Nekem gyerekkorom óta berögzült az agyamba az Egri csillagok. Én ezen a képemen Jumurdzsákot képzeltem el, aki félszemű, de közben a turbánján rengeteg szem van. A mai világban a kamerák folyamatos figyelése azért jelen van az életünkben, így hoztam össze a történelmi személyt, aki valószínűleg nem létezett, csak Gárdonyi agyában – mondta Győrfi András festőművész.

A vendégek a „Ludvig és barátai” képtárat október végéig látogathatják a Thúry György Múzeum Magyar Plakát Házban.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.