Mennek tovább

facebook megosztás

Másfél hónap telt már el azóta, hogy a Kanizsa Vízilabda SE OB I B-s vízilabda együttese alulmaradt egy kurta pontvadászat osztályozóján az első osztályért, de a csapatnál eltökéltek a továbbiakat illetően és eszükben sincs feladni álmaikat.

A második vonalbeli élcsapatnak számító kanizsai vízilabda legénység további terveiről a gárdát működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Balázs László beszélt.

- Rögtön hadd szögezzem le, a legutóbbi, KSI elleni sikertelen osztályozónk ellenére is az OB I-re törekszünk – fogalmazott az elöljáró. - Mi több, ebben a sportági berkei mellett a klub háttere és a város is támogatásáról biztosított bennünket. Egy kicsit a szeptember közepén rajtoló OB I B-s bajnokság kissé változik, a lényege az, hogy a teljes mezőny résztvevői oda-vissza játszanak majd egymással. A pontvadászat élén záró gárda azonban nem automatikusan kerülhet fel majd a legjobbak közé, hanem az élvonal létszámának csökkentése miatt az OB I 14. helyezettjével játszhat a legfelső osztályért.

Balázs László nem tagadta, a legutóbbi alkalommal volt a legnagyobb esélyük az első ligára, hiányérzetük ugyanakkor bizonyos mértékig joggal akadhat a június végi történtek apropóján.

- Már a sajnálatos lezárása a teljes idénynek is szomorú volt, aztán az a hónapokkal későbbi ráadás a két OB I B-s gárda számára már-már extrém helyzetet teremtett. Játékosaink hónapokig úgymond víz nélkül maradtak, ugyanakkor amit nyertünk a párharccal az sem semmi, mivel nem mindig látni ennyi embert vízilabda-mérkőzéseken. Az oda-visszavágós csatározás keretében a kétezer, majd az 1500 néző azt hiszem nem igényel külön kommentárt. A második találkozón ráadásul a kanizsai szurkolók még inkább kitettek magukért, vagyis úgy vélem, Kanizsán van létjogosultsága a sportágnak.

A miként tovább kérdése azonban már az azóta is eltelt nyári hetekben konkrét cselekvést vont maga után.

- Nézze, amit látok, a vízilabda támogatottsága városunkban egységes és ebbe mindenkit beleértek. El kell ismernem persze, hogy az együttesen belül a továbbiakra nézvén - a korábbi hónapok történéseiből is adódóan - fizetéscsökkentésre kényszerültünk, az új kontraktusok már ennek jegyében köttettek. Persze, a célunk az volt, hogy a keretet amennyire lehetséges, együtt tartsuk!

Mielőtt még a szakmai részbe jobban elmélyedt volna az ügyvezető, kíváncsiak voltunk arra: az edző, Ludányi Kadosa miként is élte meg, hogy a harmadszori osztályozós kísérlet sem sikerült.

- Mit is mondhatnék, Kadi nagyon elkeseredett volt, alighanem számára még inkább presztízskérdés volt az idei megmérettetés. Ugyanakkor biztosítottuk arról, hogy a munkát folytathatja és úgy látjuk, folytatni is kívánja.

S akkor a továbbiakról.

- Csapatunk augusztus közepén kezdi a felkészülést a következő idényre. Tizenkilenc fős kerettel számolunk és az edzések túlnyomó része a fővárosban lesz továbbra is. Decemberig napi egy edzéssel számolunk, onnan értékeljük a továbbiakat a mezőny erősségének ismeretében is. Bendes Viktor, Mocsári Máté, Salamon Attila, Szilágyi Attila, valamint Szilvasán Patrik távoztak a klubtól, az érkezők között pedig Balaska Dánielt a BVSC-Zuglóból, Kalanovics Balázst Tatabányáról, Leposa Dávidot a KSI-ből, Szávai Károlyt a Dunakanyar Leányfalu gárdájából köszönthettük, a kanizsai utánpótlásból pedig Kovács Ábel, Vékási Máté, valamint Vlaszák Flórián kerülhetett fel a felnőtt kerethez. Bízunk abban, hogy az egyesületnek minden szinten és fórumon meglesz a támogatottsága és sorozatban negyedszer is nekifutunk az OB I-es tagságnak.

P.L.

(Borítókép: Illusztráció)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.