Percről percre a közgyűlésről (folyamatosan frissül!)

facebook megosztás

A meghívóban nem szereplő pontokkal együtt mintegy 50 napirendről tárgyalnak a képviselők. Az ülésről percről percre tudósításunk mellett a lapzártánkig történt eseményekről a holnapi Kanizsa Újságban is olvashatnak, valamint Youtube-csatornánkon is élőben követhetik az eseményeket.

Egy kis visszatekintő: bár a bejegyzések száma elmaradt a veszélyhelyzet ideje alatt tapasztaltaktól, de a legutóbbi közgyűlés óta eltelt idő sem múlt el a két frakció közötti online üzengetés nélkül. Heves vitákat váltott ki a helyi közéletben a Kanizsa-Budapest közötti közvetlen buszjáratok megszüntetése, s a légi szúnyoggyérítés kérdése. Ezekkel kapcsolatban a megfelelő intézkedés hiányának adott hangot közösségi oldalán az Éljen VárosuNk! Egyesület, míg pár napja Balogh László polgármester, szintén Facebook-posztban, azzal vádolta az ÉVE-frakciót - ahogy ő fogalmazott, a „Fodor Csaba-koalíciót” -, hogy gátolják a mostani és az előző városvezetéstől származó fejlesztéseket. A politikai légkör, finoman fogalmazva, most sem mondható barátinak Kanizsán, ugyanakkor a frakcióvezetők álláspontja annyiban megegyezik (erről részletesebben itt olvashatnak), hogy a már-már a jó ízlés határait súroló kommentárok helyett inkább a munkán legyen a hangsúly. Hát, meglátjuk valóban így lesz-e.

7 perces késéssel kezdődött az ülés. Balogh László - a már megszokott módon - egy rövid köszöntővel indította a soros ülést. Ebben ismertette a mai járványügyi adatokat, majd kiemelte, hogy hamarosan szigorítások léphetnek életbe. Hozzátette reménykedik abban, hogy 23 óráig végezni fognak a képviselők, valamint reményét fejezte ki, hogy a közgyűlési munkát az összefogás és az egyetértés fogja jellemezni.

A köszöntő után a napirendi pontok módosítása következett. 43 pont volt előzetesen napirendre véve. Ebből hármat levett a polgármester. A meghívóban nem szereplő javaslatok közül hatot vettek fel a mai közgyűlésre. Ma 13 órakor még tanácskoztak a bizottságok. Ennek eredményeként az SZMSZ-ről nem fognak tárgyalni a képviselők, valamint még öt napirendet vettek fel. Így valóban 50 pont lesz napirenden.


Bizzer András az ÉVE által elrendelt fizetésemelések okaira kért választ (Fotó: Horváth Zoltán)

Az interpellációk, kérdések ponttal indult az érdemi munka. Elsőként Gábris Jácint (ÉVE) szólalt fel, ő - kiemelve a palini zajvédőfal ügyét - 4 javaslatot tett. Ezt követően Bizzer András alpolgármester szólalt fel, s itt - 27 perc után - meg is volt az első vita. Az alpolgármester 3 kérdéskörben szólalt fel: kérdést szegezett Horváth Jácinthoz, hogy ő mivel magyarázza azt, hogy egy válsághelyzetben megemelték a saját képviselői béreket. Ezt követően arról érdeklődött, hogy mi volt az indoka annak, hogy a Kanizsa Rehab vezetőjének megemelték a honoráriumát. Azt elismerte Bizzer András, hogy új munkahelyeket teremtett Szirtes Balázs, de ez az eredmény sokkal inkább az előző vezető sikere. Nagy felhördülés követte ezt a kijelentést az ÉVE oldalon. Majd ismét egy béremelést kért számon az alpolgármester, ezúttal Fodor Csabától.


Károlyi Attila hangsúlyozta: az ÉVE nem ismeri el alpolgármesternek Bizzer Andrást (Fotó: Horváth Zoltán)

Károlyi Attila (ÉVE) reagált, kifejtette, hogy pont az ilyen és ehhez hasonló hozzászólások miatt nem tekintik alpolgármesternek Bizzer Andrást. Szerinte Bizzer András semmi mást nem csinál, csak szándékosan hergeli a többséget adó Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióját.

Bodó László (ÉVE) kért szót. Felszólalásában egy technikai malőrt vétett, amit nem hagyott szó nélkül a teremben vendégként helyet foglaló Dobri Lajos, aki többször odaszólt az ÉVE-frakció felé. Ez ismét komoly vitát eredményezett, Schauta Marcell ügyrendiben kérte a polgármester, hogy szólítsa fel Dobri Lajost és Dobri Noémit, hogy hagyják el a termet. A polgármester válasza előtt Dobri Lajos azt mondta, hogy a Kanizsa TV is veszi a közgyűlést, így ők is jogosan videóznak, fényképeznek. A polgármester arra nem szólította fel Dobrit, hogy hagyja el a termet, de arra igen, hogy fejezze be a videózást. Ezt meg is tette.

Azóta Erdős László (Fidesz), Szabó Szilárd (Fidesz) és Radics Bálint (Fidesz) is ismertette felvetéseit.

Gondi Zoltán (ÉVE) szót ejtett a Principálisnál kialakult helyzetről. Elmondta, hogy hosszas levelezésébe került, amíg pontos választ kapott a vízügyi szakemberek eredményeiről. Megtudta, hogy a vizsgálatokat nem Kanizsán végezték, így ő a jelenlegi eredményeket nem ismeri el, újabb vizsgálatokat sürget. Hozzátette: a fertőtlenítés a napokban megtörtént Kiskanizsán, így nem érti, hogy lehetnek még mindig kint a homokzsákok, amik veszélyes hulladéknak minősülnek.


Gondi Zoltán (ÉVE) Principális csatornáról szóló felvetésével Tóth Nándor (Fidesz) is egyetértett (Fotó: Horváth Zoltán)

Ezt követően Tóth Nándor (Fidesz) szólalt fel, elismerte sok dologban igaza van Gondi Zoltánnak. Ő is további vizsgálatokat sürgetett. Kiemelte még, hogy könnyen lehet, hogy újra ki lehetne nyitni a bajcsai óvodát, hiszen nagyon sok gyermek született az elmúlt években ezen városrészben. Sérelmezte, ha nem is lesz újra megnyitva az óvoda, állapotára nagyobb figyelmet kéne fordítani, hiszen a fű sincs lenyírva.

Dénes Sándor (Fidesz) egyebek mellett kiemelte, hogy a Farkas Ferenc-zeneiskola több terme penészesedik, erre mindenképpen megoldást kellene találnia a városnak, akár úgy, hogy új helyre költözik az intézmény.

Végül Fodor Csaba és Horváth Jácint szólalt fel. Az ÉVE frakcióvezetője elmondta, hogy nem akar politikai vitát gerjeszteni, így nem válaszol Szabó Szilárd és Bizzer András kérdéseire. Horváth Jácint két felvetés mellett kiemelte: ha a Fidesz-frakció stílusában akarna válaszolni, csak annyit mondana, hogy minden kérdésére ott van a válasz a legutóbbi közgyűlés jegyzőkönyvében. Majd hozzátette: egyetlenegy képviselőnek emelkedett a fizetése, az pedig nem más, mint a nem demokratikus módon megválasztott Bizzer András.

A második pont Károlyi Attila előterjesztése és kiegészítése. Kiemelte, hogy változik az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság neve. Ugyanis a júniusi soros ülésen már módosították a bizottság feladat- és hatáskörét. Így beépült a nemzetpolitikai feladatcsoport, mely elnevezést a bizottság nevében is meg kívánnak jeleníteni. A rendeletmódosítás szerint Ügyrendi, Jogi, Nemzetpolitikai és Közrendi Bizottság lesz a szervezet neve a jövőben. Ezt követően már egy érzékenyebb pont jött. Károlyi Attila módosítója szerint az önkormányzati rendezésű, városi és nemzeti ünnepeken beszédet Nagykanizsán a polgármester tarthat, akadályoztatása esetén egy bizottsági elnököt kell felkérni. A programot a polgármesterből és a szakbizottsági elnökökből álló testület határozza meg. Szerinte erre azért van szükség, mert a városi rendezvényeken a hivatali kabinet parádézik, valamint minden alkalommal Cseresnyés Péter államtitkár mond beszédet, ami felháborító, hiszen a politikus a parlamentben rendre a városa ellen szavaz. Fontos kiegészítés még a 4. függelék. Ennek értelmében a közgyűlésre a Zalai Hírlap, a Helikon Rádió, a kanizsai Maraton, valamint a megyei kamara képviselőit ne hívják meg. A Kanizsa Újság, a Kanizsa TV, a kanizsai Szuperinfó azonban jelen lehet a közgyűlésen és a városi eseményeken.

Bizzer András és Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció vezetője is kiemelte, hogy ez az előterjesztés semmi másról nem szól, csak arról, hogy korlátozzák Bizzer András jogkörét, hiszen az ÉVE nem tudja elfogadni, hogy ő lett Nagykanizsa alpolgármestere. A médiumok kitiltása pedig Szabó Szilárd szerint egy olyan visszhangot váltana ki, amit szerinte egy képviselő sem kívánhat.


A Fidesz-frakció szerint az ÉVE korlátozni akarja Bizzer András jogkörét (Fotó: Horváth Zoltán)

Bodó László (ÉVE) nyújtott be egy módosítót: itt pontosan felsorolta, hogy milyen hagyományőrző, illetve katonai egyesületek álljanak díszsorfalat, illetve végezzék el a protokolláris feladatokat. A felsoroltak között - egyebek mellett - nem szerepel a Thury Vitézlő Oskola. Radics Bálint szerint ez, illetve a sajtó felé tett előterjesztés az '50-es, '60-as éveket idézi. Szabó Szilárd elmondta, hogy a frakciójuk nevében elutasítja azt, hogy Cseresnyés Péter az ország ellen szavaz.

Károlyi Attila kért szót. Elmondta, aki megsérti a hivatali SZMSZ-t, az ellen fegyelmi indítványt fog előterjeszteni. Hangsúlyozta a Fidesz-frakció szándékosan, politikai okokból félremagyarázza az előterjesztést. Ők nem azt mondták, hogy Cseresnyés Péter nem vehet részt a városi rendezvényeken, illetve a felsorolásból kihagyott hagyományőrzők sincsenek kitiltva. Kiemelte azt is, hogy az alpolgármester felszólalásánál nem a polgármester helyettesítéséről van szó, hanem a városi rendezvényeken való megjelenésről. A kettő nem ugyanaz. Ezt erősítette meg Horváth Jácint és Fodor Csaba is. Az ÉVE frakcióvezetője azt is hozzátette, hogy nem csodálja, ha Bodó urat zavarja az, hogy nem a katonai előírásoknak megfelelően történnek a ceremóniai lépések.

Szabó Szilárd hangsúlyozta, hogy sok dologban egyet tudott érteni Károlyi Attila felszólalásával, ugyanakkor azt felesleges pénzkidobásnak tartja, hogy egy katonai alakulatot hívjanak Kanizsára. Ezt a pénzt inkább fordítsák a kanizsai hagyományőrzők viseletére.

Az előterjesztés két pontjára váltakozva reagálnak a képviselők. Az egyik téma ugye a hagyományőrzők kérdése, a másik pedig az ünnepi beszédek kérdése, illetve az, hogy azt ki mondhatja, illetve ki nem. Horváth Jácint utóbbira reagált. Kiemelte: már a városban rengetegen megkérdezték tőle, hogy az ÉVE-frakcióból miért nem mond senki beszédet a városi ünnepségeken. Erre csak azt tudta válaszolni, azért, mert a polgármester nem hívott meg minket. Kifejtette ezért volt muszáj ezt az előterjesztés a közgyűlés elé hozni.


Horváth Jácint kiemelte: a polgármesteri kabinet sok esetben meg sem hívta az ÉVE képviselőit a városi rendezvényekre (Fotó: Horváth Zoltán)

A második pontról 100 perce folyik a vita. Bodó László és Károlyi Attila is hangsúlyozta, hogy nem a vitézi rend tagjai ellen irányul ez az előterjesztés, hanem arról szól, hogy valóban megfelelő nívójú legyen egy városi rendezvény. Szavaztak a képviselők: Bodó László módosítóját 8 igennel, 6 nemmel és 1 tartózkodással fogadták el a képviselők. A teljes előterjesztést pedig 8 igennel, 7 nemmel és 0 tartózkodással fogadták el.

A harmadik pont látszólag nem ígérkezett vitásnak, de mégis az lett. Ez a költségvetési módosításról szól. Két szervezet támogatására kér plusz forrást Horváth Jácint. A felsőoktatási alapítvány, valamint a Médiaház került rendkívül nehéz helyzetbe a pandémia során, így számukra ítélne plusz juttatást a módosító. Bizzer András és Szabó Szilárd is nehezményezte ezt, külön kitérve a Médiaház ügyvezetőjének szerepére. Szerintük Tar Mihály sokkal többet tehetett volna azért, hogy ne legyen 60 millió forint mínuszban a cég, megjegyzés érkezett arról is, hogy az ügyvezető a facebookozás helyett inkább ezzel tölthetné az idejét. Bizzer András szerint a Kanizsa Rehab és a Médiaház a városi cégek fekete bárányai, hiszen nem voltak hajlandók ebben a nehéz helyzetben megszorításokat eszközölni. Szabó Szilárd azt is kiemelte, milyen alapon adnának plusz forrást a Médiaháznak, amikor a cég arculatváltáson ment át (itt jegyezném meg, mától élőben is követhetik a közgyűlést: https://youtu.be/BfymQmt4V4Y).  

Fodor Csaba hangsúlyozta: Tar Mihályt csak a köszönet illeti, hiszen az állami bosszúból elvett pénzek ellenére az újság olvashatóbb a tévé pedig nézhetőbb lett, mint az előző vezetés alatt. Hozzátette: itt egyetlen városi cég költekezett a pandémia alatt, az pedig az önkormányzati kabinet, ahova 3 embert vettek fel kettőt pedig éppen a Kanizsa Médiaházból. 


Berta Krisztián szerint felháborító most pártosodással vádolni a Médiaházat (Fotó: Horváth Zoltán)

Tóth Nándor szerint az újság senkinek sem hiányzott a nyári leállás alatt. Arra is rávilágított, hogy szerinte a jelenlegi ügyvezető túl sokat politizál, és az újság is ezt a vonalat követi, ahelyett, hogy valóban híreket szolgáltatna. Berta Krisztián reagált még, szerinte a felháborító a mostani Médiaházat pártosnak nevezni, holott az előző vezetés alatt sem az újság, sem a televízió nem szólt másról, mint Cseresnyés Péter, Cseresnyés Péter, Cseresnyés Péter...Ezt követően szavaztak a képviselők. Az előterjesztést 8 igennel, 5 nemmel és 2 tartózkodással fogadták el.

A 4. pont nem hozott vitát. Mintegy három órányi tárgyalás után szünetet rendelt el a polgármester. Az 5. ponttal folytatják a képviselők ez a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat odaítéléséről szólt. Egyhangúlag elfogadták a képviselők. Ezt történt a 6. javaslattal is. Felgyorsult a közgyűlés, már a 9. pontnál járunk. Ezt is egyhangúlag fogadták el a városatyák.

A 14. pontig nem hozott vitát a közgyűlés. A Javaslat a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. 2020. évi üzleti tervének és a 2019. évi beszámolójának elfogadásánál azonban igen. Kezdésnek Berta Krisztián kért szót. Ő elmondta, hogy a béremelések miatt összecsúsztak a bérek a cégnél. Így azt javasolják, hogy Zakó László vezérigazgató fizetését bruttó 100 ezer forinttal emeljék meg, így bruttó 730 ezret keresne.

Bizzer András szerint érdekes, hogy pont a jobbikos Berta Krisztián kér fizetésemelést a volt jobbikos főnökének. Ezt követően az ÉVE-frakció soraiból kihallatszott: ha az alpolgármester nem fejezi be az uszítást, akkor kivonulnak a teremből. Az előterjesztést elfogadták a képviselők.

Jön az első pont, ami a városfejlesztő céghez kapcsolódik. Ez ismét vitát hozhat. Az üzleti tervben volt egy elgépelt mondat, ezt egy módosításban kérik javítani. Bizzer András szerint ennél sokkal komolyabb problémák is vannak ebben a költségvetésben. Így például megemelték a szakértői díjakat. Kérte, hogy ezt indokolja meg a cég vezetője, Czirákiné Pakulár Judit. Szabó Szilárd is szót kért. Ő aggályosnak nevezte ezt a tervezetet, hiszen csökken a nettó árbevétel, 71 millió forint eredménytartalékkal vette át a céget a mostani ügyvezető, aki erre az évre 45 millió forint veszteséget tervezett be. Kifejtette, ha a cég eredménytartaléka nem lenne, már mínuszban lenne a cég. 

Horváth Jácint kiemelte: a szakértői szerződések közül rengeteg gyanús kontraktus került elő a városfejlesztő előző vezetőjének regnálásának idejéből. S ráadásul azok a tanulmányok borzalmas minőséget képviselnek. Éppen ezért kellett, hogy egy teljesen független csapat nézze át ezeket a szerződéseket, kifizetéseket. Ez a cég már talált is olyan szerződést, ami nehezen értelmezhető. A bevételek csökkenéséről pedig azt említette meg, hogy a Református Egyháznak volt egy gyanús kölcsönadás, amit máig nem indokoltak meg.

Fodor Csaba hangsúlyozta: jó lenne, ha a korábbi városvezetés a saját háza táján is körbenézne, hiszen a városfejlesztő előző vezetőjének regnálása alatt 3X10 millió forintot fizettek ki egy csömöri alapítványnak, kanizsai közpénzből. Bizzer András továbbra is forszírozta, hogy Czirákiné Pakulár Judit válaszoljon a kérdéseire.

Czirákiné elmondta, hogy Hella Ferenc már tájékoztatta őket, hogy igyekeznek megadni a tartozást, ami ismét változtatná a cég bevételét. Horváth Jácint kiemelte: a korábbi ciklusokban ő soha nem állt ennyire rosszindulatúan egy elhibázott költségvetési sorhoz, mint amit most a Fidesz-frakció produkál. Ismét elmondta, hogy az összes nagyprojekthez tartozó dokumentumot nyilvánosságra fogják hozni. Fodor Csaba folytatta, Kiemelte, hogy a városfejlesztő előző vezetője úgy adta át hivatalát, hogy semmiben sem segítette utódát. Azt is kiemelte, a velodrom kapcsán jóval nagyobb hibát vétetettek az előterjesztésnél, mégsem lett belőle politikai vita. A módosítást és az előterjesztést is elfogadta a közgyűlés.

A 17. és a 18. pontot is egyhangúlag fogadták el a képviselők.

A 19. pont a 2020. évi Város Napja rendezvénnyel kapcsolatos döntések meghozatalára címet viseli. A történet lényege, hogy az előző közgyűlésen már megszavazták a képviselők, hogy a polgármester kérje vissza a már kifizetett előleget kérje vissza a KonTuRplusztól. Fodor Csaba arra világított rá, hogy ez nem történt meg, így nem fogják támogatni ezt az előterjesztést.

Bizzer András szerint a városnak vesztesége lesz abból, ha ezt nem fogadják el. A KonTuRplusz Egyesület szerinte számlákkal tudja igazolni, hogy már elköltötték az előleget, s egy rendkívül korrekt ajánlat az, hogy felajánlották, ezért a gesztusért cserébe, ők megrendezik 2021-ben a Város napját. Schauta Marcell szerint Bizzer András más emberek veséjébe lát, hiszen már előre tudja, hogy az egyesület nem fogja tudni visszafizetni az előleget. Bizzer András viszontválaszában elmondta: alpolgármesterként egyeztetéseket végzett, valamint jogilag sem lehet a már kiutalt összeget visszakérni.

Radics Bálint kért szót. Arra világított rá, hogy a szervezés már jóval a pandémia előtt elkezdődött. Ráadásul a zenekarok javával már leszerződött a cég, s az együttesek fel is ajánlották, hogy 2021-ben fellépnek Kanizsán. Berta Krisztián szerint érdekes, hogy Bizzer András hiányolta a Kanizsa Rehab vezetőjét vagy képviselőit a bizottsági ülésekről és a közgyűlésekről, ugyanakkor az nem zavarta, hogy sem Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület vezetője vagy képviselője sincs itt a közgyűlésen. Fodor Csaba szerint egy jogi lépéssel teljesen egyszerűen megoldható, hogy a már megkötött szerződések arra cégre szálljanak át, amely majd 2021-ben szervezni fogja a Város napját. Schauta Marcell pedig a konkrétumokat hiányolja, szerinte Bizzer András csak célozgat, ahelyett, hogy konkrét információkat osztana meg. Az előterjesztést 7 igennel és 8 nemmel elutasították a képviselők.

Jön az első pont, amely a Volánbuszhoz kapcsolódik.


Balogh László szerint a járatmegszüntetési problémát meg kell oldani - rengeteg levelet írt is már a minisztériumnak ezért (Fotó: Horváth Zoltán)

A polgármester szólalt fel először. Hangsúlyozta: több levelet írt a témában Palkovics miniszer úrnak. Az ügy szerinte sem tűr halasztást. Németh Tamás helyi közszolgáltatás vezető ismerteti a pontot. Tömören: a 18-as járatpár sűrűbben járhat a vasútállomás és a buszpályaudvar között. A szakember kiemelte: megvizsgálták a helyzetet, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy nagyon komoly létszámproblémával küzdenek, kollégái rendszeresen túlóráznak. Kiemelte a 18-as járat visszaállítása, 20 percenként közlekedne, sokkal olcsóbb lenne, mint bármelyik másik megoldás.

Szabó Szilárd szerinte rengeteg csuklós busz közlekedik üresen, így járhatóbb és olcsóbb út lehetne az átcsoportosítás. Hangsúlyozta: a járatgyakoriságot felül kell vizsgálni. Horváth Jácint is kiemelte, hogy a járatazonosságok valóban nem kifizetődők. Kiemelte, az ÉVE-frakció csak azt tudja elfogadni, hogy amíg a vasúti közlekedés csak akkor elfogadható, ha minimum 2-3 pár Intercity közlekedne Kanizsa és Budapest között. Amíg ezt nem teremti meg az állam, addig térjünk vissza a járatmegszüntetések előtti időszakhoz.

Bizzer András kért szót: elmondta ő, a polgármester, valamint az államtitkár úr is rendkívül komoly lobbitevékenységet folytatott azért, hogy ez a kanizsaiakat érintő probléma megoldódjon. Hangsúlyozta: az a levél, amit az ÉVE elküldene a minisztériumhoz, az mindent lerombolhatna, hiszen az egy követelőző hangvételű írás. Azt is hangsúlyozta, hogy az ÉVE kiegészítése sok ponton egy vágyálmot fogalmaz meg.


Fodor Csaba: a járatmegszüntetések előtt kellett volna lobbizni, nem most (Fotó: Horváth Zoltán)

Fodor Csaba szerint nem szabad elfelejteni, hogy ezt a döntést Cseresnyés Péter minisztériuma hozta meg. Szerinte amennyiben erről Cseresnyés Péter nem tudott, akkor az jól mutatja az ő szerepét a minisztériumában, amennyiben meg tudott, úgy most milyen alapon várhatnak el a kanizsaiak lobbitevékenységet. Hozzátette: a döntés előtt kellett volna lobbiznia az államtitkárnak, nem most. Tóth Nándor kifejtette, hogy a 20 percenként induló járatokat túlzásnak tartja. Meg kell teremteni annak a feltételét, hogy új parkolókat alakítsanak ki a vasútállomás közelében, hiszen hosszú távon egyértelműen át fog állni a közlekedés a vasútra. Zárásként Horváth Jácint szólalt fel. Felolvasta azt a levelet, amit az ÉVE a minisztériumnak címezne, amiről pár perccel ezelőtt Bizzer András azt mondta, hogy túl kemény hangvételű. Valamint kérte a polgármester vagy az alpolgármestert, amennyiben kaptak választ a minisztériumtól, akkor azt osszák meg a választókkal, s ne csak azt hozzák nyilvánosságra, amit Cseresnyés Péter már közzétett, hogy a járatok felét visszakapják a kanizsaiak. Horváth Jácint szerint ez méltatlan és elfogadhatatlan. A szavazás előtt Balogh László polgármester szólalt fel: valóban plusz kiadás a 18-as járatpár, de a végső megoldás felé vezető út egyik fontos állomása lehet ez. Szerinte az eddigi eredmények is már hasznosak, s ez a járatbevezetés pedig egy újabb lépés, így már két szinttel a város előrébb van, mint pár héttel ezelőtt. Az előterjesztést 15 igennel fogadták el, Horváth Jácint módosítását (a minisztériumnak írt levelet) pedig 10 igennel 2 nemmel és 3 tartózkodással.

22-es pont a TOP-os projektek pótmunkáiról szólnak. Balogh László kifejtette, hogy számos fejlesztésnél előfordult már ez a múltban. Fodor Csaba szerint a városfejlesztő cég előző vezetése alatt futó projektek kapcsán indokolatlanul sok pótmunka jött elő. A mostani konkrét szemelvények a következők: parkolókkal kapcsolatos pótmunkák érintik a Szent József teret és az egyetem előtti pályaszerkezetet. A Deák téren egy kandeláber áthelyezésére van szükség, valamint a régi – összesen 5 darab elavult kandeláber cseréjére, az egységes esztétikai arculat érdekében. Többen felszólaltak a témában, döntés azonban egyelőre nem született, hiszen a jelenlegi költségvetésbe nem férne bele a Deák téren zajló pótmunkák kivitelezése. A kandeláberekkel történő munka egyébként mintegy bruttó 12 millió forintba kerülne. Horváth Jácint vetette fel, hogy amennyiben a polgármester rendeljen el szünetet és nézzék át a város pénzügyi lehetőségeit, hiszen ahogy a Médiaházat, úgy a Deák teret sem akarja magára hagyni a városvezetés. A polgármester elrendelte a szünetet. Az egyeztetés azóta zajlik Kunics Györggyel, a gazdálkodási osztályvezetőjével.

Az egyeztetés eredményeként: a pályaszerkezet (ez mintegy 5 millió forint) az általános tartalékból biztosítva lesz. A kandeláberekről két döntés született. A 1 millió forintos beruházás kivitelezhető, azonban az öt új világítótest cseréjére nem találták meg a forrást. Ezért Fodor Csaba arra kéri a közgyűlést, hogy erről most ne szavazzon a közgyűlés, hanem október 25-én hozza vissza, hiszen addig megtalálhatják a megfelelő megoldást a kivitelezővel, illetve a gazdasági szakemberekkel. A polgármester megköszönte a képviselők konstruktív hozzáállását. A módosítást 15 igennel fogadták el.

A 23-as pont egy vis major támogatási igény volt. Ezt egy módosítással fogadták el a képviselők, miszerint a következő közgyűlésre a hivatal vizsgálja meg, hogy miért kell most ezt a tekintélyes összeget kifizetnie a városnak.

A következő előterjesztés Gábris Jácinthoz köthető, ez javaslat munkacsoport felállítására a kizárólagosan önkormányzati tulajdonban levő gazdasági társaságok informatikai rendszerének, ezzel kapcsolatos munkálatainak és működésének átvilágítására. Elmondta - Szabó Szilárd kérdésére -, hogy ez nem jár plusz költséggel a városnak. Ellenszavazat nélkül - a Fidesz-frakció tagjai tartózkodtak - fogadták el az előterjesztést a képviselők.

A képviselők ellenszavazat nélkül fogadták el az FC Nagykanizsa Kft. támogatását. A kft. 25 milliót kért, végül 10 milliót kapott.

A következő javaslat Radics Bálinté. Ez 1 millió 41 ezer forint megítélése a Miklósfa utcai csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos döntések meghozatalára. 15 igennel fogadta el a közgyűlés. Ezt követte - szintén hasonló probléma a Bocskai utcából, s szintén Radics Bálint hozta a közgyűlés elé. Javaslata szerint ezt a problémát 2021-ben meg tudná oldani a város. Horváth Jácint szerint kérdéses a napirendi pont egy komplex problémára világít rá. Egy módosítót tett a frakcióvezető-helyettes: akkor támogatják ezt a pontot, ha a kormány visszaadja a várostól elvont forrásokat, például gépjárműadó. 

Bizzer András szerint ez egy álságos módosítás, hiszen országos döntéseket Nagykanizsa miatt nem fog módosítani a parlament. Rávilágított, hogy a feladatalapú forrásból meg lehet oldani ezt a fejlesztést. Schauta Marcell szerint egy 20 milliós kiadást nem biztos, hogy szerencsés lenne most megszavazni, hiszen könnyen lehet, hogy jön a második hullám, s lassan egy forint sincs a védekezésre szánt soron a város kasszájában. Szavaztak a képviselők: a módosítással együtt elfogadták az előterjesztést.

Ismét visszatér a tábla-ügy a közgyűlés elé. Balogh László elmondta, hogy közadakozásból összegyűlt a 4,4 millió forint a Nagy-Magyarország emlékmű mellé szánt emléktáblára. Kiemelte, a két frakció egyeztetett a témában a héten, s egy kiegészítő mondattal elfogadná a többség a táblát. A kiegészítéssel 10 igen 1 nem és 4 tartózkodással a közgyűlés valóban megszavazta a táblaállítást.

Az önkormányzati intézmények magasabb vezetői illetményének a megállapítását is egyhangúlag fogadták el a képviselők. Schauta Marcell két előterjesztését - javaslat az önkormányzati tulajdonú bérlakásokkal kapcsolatos önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára és javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Települési Környezetvédelmi Programjának városökológiai szempontokkal történő kiegészítésére, ebben szerepel a városi főkertész pozíciójának visszaállítása - ellenszavazat nélkül fogadta el a testület. A harmadik előterjesztés Schauta Marcelltől egy járványvédelmi csoport felállításáról szólt. Itt született kisebb vita, Bizzer András Schauta Marcell korábbi nyilatkozatait sérelmezte. Ugyanakkor ezt is elfogadta a közgyűlés.

A következő, a tájékoztató a Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházások aktuális helyzetéről. Horváth Jácint kiemelte, hogy muszáj volt ezt behozni, hiszen a nagyberuházások jelenlegi állapotáról szinte semmilyen forrás nem kerül be a közgyűlés elé. Példaként hozta fel az uszoda eredeti okiratát. Erdős László szólalt fel: kiemelte a kizárólagos feladatellátó a Beruházási Ügynökség lett. Rávilágított a tudósításunk elején már említett történetre: az ÉVE-frakció gátolja a mostani és az előző városvezetéstől származó fejlesztéseket. A BMSK álláspontját is tolmácsolta, aki szerint jogsértő volt ez a magatartás és a városfejlesztő vezetője a dokumentumok át nem adásával jogsértést követett el. Felszólalásában szintén a jogsértésre világított rá Szabó Szilárd is.

Fodor Csaba kért szót: hangsúlyozta nincs törvényi utasítás a dokumentumok átadására. Kiemelte, hogy az önkormányzatnak iratmegőrzési joga van. Szerinte a Fidesz-frakció szándékosan hazudik és csúsztat. Az eredeti dokumentumokat nem lehet kiadni, éppen ezért a BMSK nem is kérte, számukra elég volt a másolat. Közgyűlési döntés nélkül a polgármester sem adhatja ki a dokumentumokat.

Károlyi Attila szerint a BMSK-t csak a kanizsaiak nyakára nevezték ki. Amit pedig a Fidesz-frakció tagjai nyilatkoznak, az nyílt rágalom, s a jogi hivatkozás is teljesen alaptalan. Szabó Szilárd frakcióvezető kezdésként visszautasította Fodor Csaba azon állítását, hogy a Fidesz-frakció hazudik. Majd kiemelte, ő nem mondta azt, hogy az eredeti dokumentumokat kellett volna átadni. Sérelmezi, hogy a szerződés szerint át kellett volna adni az iratokat, s ez csak hatszori felszólításra sikerült. Szerinte az ilyen manőverek rossz színben tüntetik fel a várost.

Bizzer András felolvasta a BMSK utolsó levelét, amiben leírták, hogy kérik a papíralapú dokumentumokat. Az ÉVE-frakciótól érkező felhördülés után elmondta, hogy az valóban nem szerepel az írásban, hogy az eredeti példányt kérik, ugyanakkor, hogy másolják le, ha nincs a polgármester az eredeti dokumentumok birtokában.

Horváth Jácint szerint a legnagyobb probléma nem is az, hogy a Fidesz-frakció arra nem vette a fáradságot, hogy a másolatot elkérje. A felolvasott levél és a tárgyalás előtt semmilyen kommunikációt nem folytatott a polgármester és az ÉVE-frakció. A közgyűlési tulajdonos utasíthatja a városfejlesztőt, így a felszólítással a polgármester átlépte a hatáskörét - hangsúlyozta a frakcióvezető-helyettes. Kiemelte azt is, hogy ez a polgármesteri játék csak arra megy ki, hogy Rodekné Hederics Erika megkapja az eredeti dokumentumokat. 
Schauta Marcell azt kéri Bizzer Andrástól, hogy hozza nyilvánosságra azt a levelet, ami leírja, hogy Nagykanizsa fekete listára került a BMSK-nál. Amennyiben nincs ilyen, akkor ne hazudjon a nézők előtt.

Fodor Csaba arra világított rá, hogy a 2015-ben aláírt Modern Városok Program során azt vállalta az akkori városvezetés, hogy 2020-ra már elkészülnek a beruházások, ennek ellenére egyedül a sportcsarnok épül. S ez a valós probléma, nem az, hogy a kért dokumentumokat nem azonnal kapta meg. Gábris Jácint kiemelte, érdekes felvetésnek látja azt, miszerint ezek a beruházások szándékosan nem indultak el - leszámítva a sportcsarnokot -, mivel így a választásokkor lehet mutogatni az ellenzéki politikusokból álló frakcióra, hogy az ő munkásságuk miatt nem készültek el a fejlesztések. Ezt szavazás követte: a határozati csomagot: 8 igen, 4 nem és 3 tartózkodással fogadta el. Majd elfogadták a polgármesteri tájékoztatót is.

A nyílt ülés ezzel véget ért. 7 pontról döntenek zárt ülésen a képviselők. Így a percről percre tudósításunk is zárul.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.