Tartós élelmiszercsomagokkal segítenek

Tartós élelmiszercsomagokkal segítenek a rászoruló családoknak Nagykanizsán és Szepetneken. A Baptista Szeretetszolgálat felajánlásával 1,4 tonna adományt osztanak szét a hátrányos helyzetűek között a roma szervezetek.

Még a járványhelyzet kezdetekor fogtak össze a roma szervezetek, azóta közel ezer családhoz jutottak el a felajánlások.

– Baptista Szeretetszolgálatnak köszönhetően 1,4 tonnányi tartós élelmiszert kaptunk, amit a Nagykanizsa Roma Nemzetiségi Önkormányzata igényelt. Ezzel 110 családnak tudunk segítséget nyújtani Nagykanizsán és 80 családnak pedig Szepetnek községében – mondta Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Étolaj, rizs, száraztészta és háztartási keksz is került a dobozokba.

– Nagy öröm számunkra a mai nap, mert újra tudunk adni élelmiszercsomagot a rászorulóknak. Tartós élelmiszerek vannak a csomagokban, ez biztos, hogy mindenkinek jól jön, mert nagyon drága a boltban megvenni. Sok ember nem teheti meg, hogy megvegye az alapvető élelmiszereket, most szerencsénk van, mert kaptunk és tudunk adni a rászorulóknak – tette hozzá Váradi Istvánné, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese.

A csomagokat a napokban fogják eljuttatni mindazokhoz, akiknek szükségük van rá.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)