Természetfotós kiállítás nyílt a Magyar Fotográfia Napja alkalmából

facebook megosztás

Természetfotós kiállítás nyílt a Magyar Fotográfia Napja alkalmából a HSMK-ban. A Kanizsai Kulturális Központ 2003 óta emlékezik meg erről a napról, idén Szabó Zsolt Pillanatok a madárvilágból című összeállításával várják az érdeklődőket.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte a magyar Fotográfia Napjának a megünneplését. Ez a nap alkalom arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és egyben a fotótörténeti értékekre irányítsák.

– Most egy természetfotó kiállítással emlékezünk meg erről a napról. A természetfotó az egy aránylag modern műfaj, tehát a hőskorban lehetetlen volt a mostani természetfotókat elkészíteni a technikai sajátosságai miatt. Akkoriban egy-egy felvétel akár másodpercekig, percekig is eltartott. Az olyan pillanatképeket, mint amiket most látunk, elképzelhetetlenek voltak abban az időben. Nem is nagyon volt magyar természetfotós – mondta el Varga Szilárd, a Kanizsa Fotóklub elnöke.

Szabó Zsolt 2014-ben kezdett el madarakat fotózni, legtöbb képét Nagykanizsán és környékén készíti. Célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

– Szinte csak madarakat fotózok, a képeket úgy válogattam ki, hogy próbáltam minden évszakból, minél több fajból választani fotót. A kiállításaimnak mindig van egy kis oktató jellege is. minden képen olvasható a madárfaj és egy rövid kis gondolat is a madárról, hogy ne csak a képi információt adjuk át, hanem egy kis okosságot is a madarakról – fogalmazott Szabó Zsolt természetfotós.

A látogatók szeptember 25-ig tekinthetik meg a madárvilágról szóló válogatást a HSMK-ban.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.