Újabb találkozóra gyűltek össze a letenyei filmes tábor részvevői

A programot első alkalommal szervezték meg – a Nagykanizsai Tankerületi Központ irányításával – a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában.

Az ötnapos szabadidős tevékenység legfőbb célja az volt, hogy a gyerekek elsajátítsák a fotózás, valamint a filmkészítés fortélyait, megismerjék és megörökítsék a város természeti és kulturális értékeit.

– Mindenkinek örömet jelentett, hiszen az egyhetes tábor végére produktumok születtek, 41 filmalkotás került fel a Youtube-csatornára, bárki megnézheti – fejtette ki Varga Ferencné, a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola táborvezetője, drámapedagógusa.

A táborozók különböző helyszínekre kirándultak, hogy aztán az ott látottakat megörökíthessék.

– Nagyon tetszett a tábor és én az emlékművekről és a szobrokról csináltam filmet és az tetszett a legjobban, hogy felmentünk a Béci-hegyre fényképezni – árulta el Tóth Boldizsár.

A résztvevők közül többen a hétköznapokban is érdeklődnek a filmkészítés iránt.

– Videószerkesztés a hobbim, a hírességekről szoktam videókat összeállítani és azért jelentkeztem a táborba, hogy még tovább fejlesszem ezt a tudást – tette hozzá Ugyan Amália.

A táborban összekovácsolódott közösség tagjai csütörtökön egy csapatépítő túrán találkoztak újra egymással.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)