Újrázott a Rozmaring

A kiskanizsai városrészben zárultak az 47. Móricz Kupa kispályás labdarúgó torna küzdelmei, melyen a felnőtteknél az előző esztendőt követően ismét a Rozmaring utca csapata győzött.

A kiskanizsai utcák, terek kispályás bajnokságnak lebonyolítása idén kissé már speciálisabbra sikerült, hiszen úgymond „vendégcsapatokat” is invitáltak a mezőnybe a szervezők. Ezek a gárdák a Sáska Kupa keretében kerültek díjazásra a négy hétvégét felölelő versengésben.

- Ahhoz, hogy ez a rangos torna fennmaradjon, pontosabban eljuthasson az ötvenedik, vagy talán még az annál is több állomásáig, meg kellett ezúttal azt lépnünk, hogy további együtteseket hívjunk meg az utcák csapatai mellett – fogalmazott Kápolnás Zoltán főszervező. - Persze, továbbra is bízunk abban, hogy a kupának meglesz a varázsa a későbbiekben is és fognak még többen is nevezni a kiskanizsai részekről.

Nos, a Móricz Kupa ágán kiderült, hogy a felnőtteknél a tavalyi győztes Rozmaring utca győzött, míg a 2019-es öregfiúk első Bajcsai utca II-t ezúttal megelőzte a Bajcsai utca I gárdája. Az először kiírásra került Sáska Kupát végül az A-Team nyerte, a szenioroknál pedig a Kustán és Társai formáció bizonyult a legjobbnak.

47. Móricz Kupa kiskanizsai utcák, terek kispályás labdarúgó bajnoksága, végeredmény. Felnőtt: 1. Rozmaring utca, 2. Körmös utca. Gólkirály: Horváth Botond (Rozmaring) 5 góllal. Öregfiúk: Bajcsai utca I., 2. Bajcsai utca II. Gólkirály: Németh István (Bajcsai I.) 4 góllal. Sáska Kupa, felnőttek: 1. A-Team, 2. Rozmaring, 3. Körmös. Gólkirály: György Zsombor (A-Team) 6 góllal. Öregfiúk: 1. Kustán és Társai, 2. Bajcsai II, 3. Bajcsai I. Gólkirály: Baksai Emil (Kustán) 5 góllal.

P.L.