Vétlen volt a Kanizsán balesetező sofőr, de nem volt jogsija, így mehet a bíróságra

facebook megosztás

Vétlen volt a balesetben az a 25 éves jogsi nélküli sofőr, aki elé kitolatott egy jogosítvánnyal rendelkező autós. Ám, mivel neki nem volt jogsija, lassított ugyan, de nem állt meg, hogy meggyőződjön, nem történt-e személyi sérülés. Most cserbenhagyás vétsége miatt állhat bíróság elé.

Egy 1995-ben született nagykanizsai férfi 2020. március 28.-án 9 óra 50 perckor érvényes vezetői engedély nélkül vezetett egy  személygépkocsit Nagykanizsán a Bagoly utcán a 61. számú főút irányába. Amikor a terhelt a Bagoly utca 10. számú ingatlan előtti útszakaszhoz ért, ezen ingatlan előtt kialakított betonhídról, balról - az elsőbbség megadása nélkül - a terhelt járműve elé kanyarodott egy személygépkocsi.

Az ütközés elkerülése végett a terhelt a járművét jobbra kormányozta és intenzíven fékezett, ennek ellenére a járműve bal első részével nekiütközött az eléje kihajtó személygépkocsi jobb első részének, mely ennek következtében a terhelt menetiránya szerinti bal oldali vízelvezető árokba csapódott. A baleset következtében mindkét személygépkocsiban vagyoni kár keletkezett, személyi sérülés nem történt, azonban a személyi sérülés bekövetkezésének objektív lehetősége fennállt.

A terhelt észlelte a járművek ütközését, lassított, mivel azonban vezetői engedéllyel nem rendelkezett, elhagyta a helyszínt anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset következtében bárki megsérült-e, segítségnyújtásra szorul-e.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat - tájékoztatta lapunkat dr. Pirger Csaba ügyész, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.