30. Kanizsa teljesítménytúra

facebook megosztás

30. alkalommal rendezték meg a Kanizsa teljesítménytúrát. A résztvevők 10, 20, valamint 30 kilométeres távok közül választhattak. A hagyományoktól eltérően idén a Halis István Városi Könyvtár volt a rajt, valamint a cél helyszíne.

A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és a Kanizsa Kul-Túra Egyesület közösen szervezte a teljesítménytúrát, amelyen idén 116 természetbarát vett részt. 

– Túrázóink, ha innen a Halis István Városi Könyvtártól elindulnak, a Teleki utcán kimennek a Csónakázó-tóhoz, átmennek a Bagolai hegyre és attól függően, hogy melyik távot teljesítik, érintik majd a szigecskei rétet, a liszói hegyet, a mórichelyi hegyet, a miklósfai parkerdőt, majd vissza a piros sávon érkeznek meg a Halis István Városi Könyvtárba – említette Dávidovics Mária, a túra fő szervezője. 


Idén 116-an vettek részt a Kanizsa teljesítménytúrán (Fotó: Horváth Zoltán)

A túra népszerűségét jól jelzi, hogy jó néhány olyan résztvevő is akadt, aki már többször is részt vett a programon.

– Nagyon szeretek a természetben lenni, mellette lovaglok, és ott is terepre járok. Számomra felüdülés, ha sétálhatok, mindenképp egy pozitív löket, futni is szoktam kint, a túrázás mindenképpen mentálisan egy levezetés – mondta Kiss Veronika. 

A rendezvény legnépszerűbb távja a 10 kilométeres volt. A szervezők díjazták azt az osztályt, ahonnan a legtöbb tanuló érkezett, és együtt legalább 300 kilométert teljesítettek.

G.D.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.