Díjlovaglással indult ma a XXIII. Nagykanizsai Military

facebook megosztás

Díjlovaglással indult ma a XXIII. Nagykanizsai Military a Csónakázó-tónál. A megmérettetés kétcsillagos, minősítő versenyét az utolsó pillanatban le kellett fújnia a szervezőknek a pálya rossz állapota miatt. A háromnapos rendezvényen mintegy 80 lovas méri össze tudását.

A versenyre több mint 120 lovast vártak a szervezők, de körülbelül negyven sportolónak vissza kellett lépnie, hiszen a bírói kar nem engedélyezte az egyik versenyszám megtartását.

– Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a Csónakázó-tónak a hátsó részén, egy 26 év alatt kiépített és javított pályát tudjunk biztosítani. Valamint, hogy a kétcsillagos, nemzetközi kategóriát meg tudjuk rendezni. Sajnos az erőfeszítések ellenére hétfőn, a jelen lévő bírói testület úgy döntött, hogy nem engedélyezi az élet- és balesetvédelem megóvása érdekében - mondta el Végh Csaba, a Kanizsa Lovasklub elnöke.

Egyed László neve kiemelkedő a lovas világban. A XXIII. Nagykanizsai Military-n hat lóval lép pályára a három nap alatt. Elmondta, hogy mindig nagyon szívesen jön Nagykanizsára versenyezni, de sajnálja, hogy a minősítő kategóriában idén neki sem sikerült elindulnia.

– Nagyon szeretem ezt a pályát, csodálatos a környezet. Tényleg a rendezők mindent megtesznek, hogy nekünk lovasoknak jó legyen, úgyhogy csak pozitív dolgokat tudok mondani a kanizsai military versenyekről. Örülnék neki, ha újra minősítő versenyszámot tudnának rendezni, mert akkor nekünk sem kellene elmenni külföldre, több száz kilométerre, hogy részt tudjunk venni és minősülést tudjunk szerezni – mondta Egyed László.

A szervezők azt remélik, hogy jövőre fennakadás nélkül sikerül megtartani a rendezvényt.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.