Dombhátról-dombhátra – Hétvégi vásárt tartottak Zalakaroson

facebook megosztás

Kirakodó vásárt rendeztek Zalakaroson szombaton. A Dombhátról-dombhátra című hagyományőrző eseményen több program is várta az érdeklődőket.

Először szervezték meg Zalakaroson a hétvégi vásárt, ami egy pályázatnak köszönhetően valósult meg.

– Maga a projektnek a címe Dombhátról dombhátra, ugyanakkor az értékeink mentén és a helyi közösségi és térségi identitást szeretnénk erősíteni ezen a rendezvényen. Ehhez kötődnek a különböző események is, mint a kirakodó, az új bor és szőlő ünnepe, hagyományőrző együttesek bemutatása. A helytörténeti sétán pedig az érdeklődőknek pont ezekről az értékekről beszélünk, hogy hogyan tudnak a közösségek együttműködni és milyen értékeink vannak – mondta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.

A TOP-projekt támogatta a rendezvénysorozatot, melyben hat település vesz részt, az első állomás Zalakaros. A látogatók a kirakodó vásáron különböző kézműves termékek közül is válogathattak.

– A hat település Nagyrécse, Nagybakónak, Csapi, Magyarszentmiklós, Zalakaros és Újudvar. Az identitást szeretnénk erősíteni, főleg közösség építéssel a kulturális értékekre és az egyéb közösségi eseményekre szeretnénk alapozni a projekten belül – mondta el Kulcsár Norbert, az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője.

A szervezők szerint nagyon fontos, hogy a térségben élőket közelebb tudják hozni egymáshoz.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.