Elkezdődött a tisztújítás a református egyházban

facebook megosztás

Elindult a tisztújítási folyamat a Magyarországi Református Egyház (MRE) négy egyházkerületének 27 egyházmegyéjében.

Az MRE kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a folyamat részeként minden egyházkerületben jelölő közgyűléseket tartanak, amelyeken a közgyűlés tagjai javaslatot tehetnek a tisztségviselőkre, akik közül titkos szavazással választják ki a három lehetséges jelöltet. A választási bizottság a jelöltektől írásbeli nyilatkozatot kér, hogy vállalják-e a jelölést. Ezt követően a választási bizottság az egyházmegyei közgyűléseken született eredményeket összesíti, a presbitériumok a három legtöbb szavazattal rendelkező püspök-, illetve egyházkerületi főgondnokjelöltre szavazhatnak majd.

Kitértek arra: az egyházkerületek a jelölőgyűléseket különböző időpontokban, a Dunamelléki Református Egyházkerület 8 egyházmegyéjében szombaton tartják.

Megjegyezték: "a jelölő közgyűlések időpontja előtt - a szokásjog alapján - már megfogalmazhatnak ajánlásokat a különböző egyházi szervezetek", ez azonban még nem hivatalos jelöltállítás.

A reformatus.hu oldalról letölthető választási útmutató szerint a presbitériumok október végéig megkapják a szavazólapokat és november 28-ig kell megtartaniuk a választást.

A megválasztott tisztségviselők megbízatása 6 évre szól. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület és Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke három cikluson keresztül vezették az egyházkerületet, ezért nem választhatók újra.

A négy püspök közül a jövő februári zsinaton választják meg a zsinat lelkészi elnökét.

MTI

(Borítókép: Archív/Kanizsa Újság)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.