Folyamatosan a fejlesztik a Nagykanizsa Központi Óvoda eszköztárát

facebook megosztás

A pandémia ideje alatt is folyamatosan fejlesztik a Nagykanizsa Központi Óvoda eszköztárát. Jelenleg a Vackor tagóvodában újul meg az udvar. Az elmúlt időszakban több tagintézményben, a napokban pedig a Platán sori létesítményben valósul meg az udvari játékeszközök bővítése.

A gyermekek délutáni alvását használják ki a szakemberek, hogy az udvarra telepítsenek két komplex mászókát. A szülők támogatásával, az óvodai alapítvány pénzéből finanszírozta a tagóvoda a csúszdával, mászókával, alagúttal felszerelt mozgásfejlesztő eszközök megvásárlását. A mintegy 2 millió forint összköltségű beruházásnak hamarosan örülhetnek a Vackor ovis gyermekek.

A Nagykanizsa Központi Óvoda egyébként az elmúlt héten az EMMI ajánlása alapján szigorította az intézkedési tervét.

– A szülők most már nem léphetnek be az óvoda épületébe, az óvoda udvarán is már csak szájmaszkba hozzák a gyermekeket és az ajtóban átadják az óvoda dolgozóinak. Minden bejártnál helyeztünk el kézfertőtlenítőt, ajánljuk a kisgyermekeknek, ez azonban nem kötelező. Nagy figyelmet fordítunk az alapos szappannal történő kézmosásra, ezen túl nagy figyelmet fordítunk a gyermek egészségének megóvására, naponta kétszer-háromszor a dadus nénik fertőtlenítik és takarítják az intézmény helyiségeit – mondta el Lenkovits Szilvia, a Nagykanizsa Központi Óvoda intézményvezető-helyettese.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.