Fontos fejlesztések valósultak meg Kerecsenyben és Hosszúvölgyön

facebook megosztás

Összefogással és támogatásokkal valósultak meg fontos fejlesztések Kerecsenyen és Hosszúvölgyön. Mindkét település felújította a könyvtárát, Kerecsenyen pedig pénteken aszfaltozott utat is avattak.

A Magyar Falu Program pályázatán nyert mintegy 17 millió forintból újították fel Kerecseny egyik belterületi, több mint 580 méter hosszú útszakaszát. A falubeliek már régóta vártak egy ilyen lehetőségre, ugyanis egy már járhatatlan út kapott most aszfaltozott borítást. 

– Örülök, hogy a Magyar Falu program segített a falunak. Ez egy tipikusan olyan település, ami hátrányos helyzetű, messze van a városoktól és általában szegény emberek lakják. Nagyon sokat tesznek a környezetükért, sokan döntöttek úgy, hogy dolgoznak és termelnek önállóan. Sokan a faluban saját termékeket állítanak elő, igyekeznek gondoskodni magukról és nagyon jó, hogy a Magyar Falu Program is hozzá tudott ehhez járulni – mondta el Manninger Jenő országgyűlési képviselő.

Az útavatót a megújult könyvtár ünnepe követte a településen. A kerecsenyi könyvtár 2006-ban költözött a polgármesteri hivatalba, azóta - mostanáig - semmilyen változtatás nem történt a helyi bibliotékában.

– A könyvtárat a megyei könyvtár és a KSZR rendszer segítségével újítottuk fel, teljes bútorzatcserét hajtottunk végre. A könyvtárnak a festését és egyéb újításokat pedig saját erőből, az önkormányzat vállalta. A bútorzat megújulása egy millió kétszázezer forintból valósult meg és ehhez ötszázezer forintot tett önerőből az önkormányzatunk – árulta el Réti Alfréd, Kerecseny polgármestere.

Régóta üresen állt az az önkormányzati épület, ami szombattól már könyvtárként üzemel Hosszúvölgyön. A felújítási munkák - a helyiek összefogásával - már télen elindultak.

– A könyvtár megújulása saját forrásból valósult meg, illetve rengeteg társadalmi munka keretében. A lakosság hatalmas odaadással jött és segített. Nagyon sokat tettek hozzá. Lassan készült el, mert már a télen elkezdtük, de mostanra készült el és szinte teljes pompában látható – fűzte hozzá Kiss Krisztián, Hosszúvölgy polgármestere.

A kicsik egyből el is foglalták a gyereksaroknak kialakított részt. Lang Antalné, a bibliotéka egyik dolgozója azt reméli, hogy több embert vonz majd a könyvtár, mint korábban.

– Remélem, hogy örülnek, hogy a könyvtár megújult. Egész más miliőben fogják így a lakosok a könyvtár szolgáltatásait igénybe venni. Reméljük, hogy nagyobb intenzitással, mint az elmúlt években – tette hozzá Lang Antalné.

Nem csak a falubeliek voltak kíváncsiak az új létesítményre.

– A látvány meglepett, tényleg csoda szép lett. Hangulatos, kellemes belépni és szerintem majd egyre több látogató fog jönni, mert ez a környezet teljesen más, mint a régi könyvtárban volt – nyilatkozta Singula Ferencné, Homokkomárom polgármestere.

A megújult hosszúvölgyi könyvtár ezentúl minden héten szerdán és pénteken várja látogatóit.

H.R. – K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.