GasztroKanizsa: Cukkini krémleves diós pogácsával és szőlővel

2020. szep. 20.

Horváth Ferencné Magdika, a Zala Volán Nagykanizsai Üzemének egykori üzemvezetője az édesanyjától és a nővérétől tanult meg sütni-főzni még gyermekkorában. Később, ha ballagás vagy lakodalom volt a rokonságban, őrá mindig lehetett számítani a süteménysütésnél. Vasárnaponként nagy szeretettel várja ebédre az unokáit. Dédunokájával együtt ilyenkor heten ülik körbe a terített asztalt.

A krémleves hozzávalói 4 főre:

80 dkg cukkini, 1 db közepes méretű burgonya, fél dl étolaj, 1 fej vöröshagyma, só, bors, reszelt szerecsendió, 2 db húsleves kocka, pici reszelt gyömbér, 2 dl főzőtejszín.

Elkészítése:

Az étolajon megpároljuk a hagymát, megsózzuk, rátesszük a kockákra vágott cukkinit és a burgonyát. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, belemorzsoljuk a húsleveskockát és megfőzzük. Miután megfőtt, botmixerrel lepürésítjük. Ezután ismét felöntjük vízzel, hogy sűrűbb levesállagot kapjunk. Végül hozzáöntjük a főzőtejszínt, amivel egyet forraljuk. Tálaláskor levesgyöngyöt vagy pirított zsemlekockát teszünk a tányérba, illetve ízlés szerint megszórjuk reszelt sajttal.


Fotó: Bakonyi Erzsébet

A diós pogácsa hozzávalói:

60 dkg liszt, 25 dkg darált dió, 18 dkg zsír, 3 dkg élesztő, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 dl tej, kevés kristálycukor, 1 db tojás, 3 ek tejföl, pici só.

Elkészítése:

A lisztet a szódaport, a darált diót és a zsírt egy pici sóval összekeverjük, majd hozzáadjuk a cukrot és a tojást. Közben a meglangyosított cukros tejbe belerakjuk az élesztőt. Miután felfut az élesztő, ráborítjuk a száraz anyagokra, és hozzáadjuk a tejfölt és a sót. Az egészet összekeverjük, kidagasztjuk, végül egy viszonylag kemény tésztát kell kapnunk. 30-40 percig kelesztjük, majd sodrófával 1,5-2 cm magasra kinyújtjuk, 10-12 cm átmérőjű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. A sodrófával egyenként lapítunk rajta, hogy 1 cm-nél ne legyen magasabb, mert akkor mutatós. A tetejét késsel bevagdossuk, felvert tojással megkenjük, kristálycukorral megszórjuk és mehet a sütőbe. Vigyázzunk, mert nagyon gyorsan megsül. Fogyasztáskor illik hozzá a szőlő.

Bakonyi Erzsébet