Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni – TEDx konferencia Nagykanizsán

facebook megosztás

A különböző témájú gondolatébresztő előadásokat zalai kötődésű előadóktól hallhatták az érdeklődők a Medgyaszay Házban. 

A TED egy harminc éve Amerikából útnak indult konferenciasorozat, amely a technológia, a szórakoztatás és a dizájn szavak mentén intenzív élményt, inspiráló eseményt ígér a résztvevőknek. Az első kanizsai konferencián zalai kötődésű emberek mondták el gondolataikat.

– Itt is származnak olyan ötletek, amelyre a világ kíváncsi lehet, amelyet a világnak terjeszteni kell, hallani kell. Bárhonnan érkezhet a világból ilyen jó ötlet, amely egy kicsit előbbre viszi az emberiséget, ez Zalából is érkezhet. Ebből hétre látunk majd példát, remélem jövőre is lesz hét, lássuk, hogyan sikerül – mondta Ladányi Kristóf szervező.

A rövid, 18 perces előadások között az érdeklődők hallhattak a hagyományok megőrzéséről, a tanárok és a diákok mindennapi harcairól, a vezetői hit szerepéről is. A nagykanizsai származású Mándó Milán arról szólt, hogy vajon évek múltán hogyan tudunk kiegyensúlyozottan, lelkesen hozzáállni a munkához.

– Ha valaki csinál valamit, akkor előjön ez a hét év, amikor megunja, rutinszerűvé válik, nem elég érdekes a munkája és onnantól nem tudja mi éltetni. Egy hét éves időszak alatt elérhetjük a céljainkat és nem biztos, hogy elemezzük, hogy kellenek-e új célok. Sokszor mondják, hogy mindenki magával van elfoglalva, a kutatások azonban azt bizonyítják, hogy nem, a legtöbben nem foglalkoznak saját magukkal – fűzte hozzá Mándó Milán üzleti modell-tanácsadó.

A TEDx előadásokat - így a nagykanizsai programot is - a szervezők rögzítik, majd 20-25 nyelvre lefordítva felkerül a közösség weboldalára. Az inspiráló gondolatok így terjedhetnek a világban.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.