Halálos baleset történt a 74-es főúton – (Frissítve: ketten meghaltak)

2020. szep. 21.

Teljes szélességében lezárták hétfő reggel a 74-es főutat Zalaegerszeg és Egervár között egy halálos baleset miatt. A balesetben ketten meghaltak.    

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint két személyautó ütközött össze. Az egyik járműbe egy, a másikba két ember beszorult, a zalaegerszegi tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki őket a roncsokból.    

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján először arról adott tájékoztatást, hogy a balesetben egy ember olyan súlyosan megsérült, hogy az életét vesztette.    

Tóth Evelin, a megyei főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek később elmondta: az eddigi információk szerint egy személyautó kamiont akart megelőzni, amikor összeütközött egy szemből érkező másik személygépkocsival. A saját sávjában haladó autóban ülők közül egy 26 éves nő a helyszínen meghalt, a kocsit vezető 27 éves férfi pedig a kórházba szállítást követően hunyt el.    

Az MTI helyszíni információi szerint az előzni próbáló gépkocsiban ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült meg.    

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök az útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat Nagypáli felé terelték el.

MTI

(Borítókép: Összeroncsolódott személyautók a 74-es főúton, Zalaegerszeg és Egervár között 2020. szeptember 21-én. A két autó frontálisan összeütközött, a balesetben két ember belehalt súlyos sérüléseibe, többen megsérültek. MTI/Varga György)