Huszonharmadik alkalommal tartottak lovastusaversenyt

Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház ügyvezetőjének a lóversennyel kapcsolatos közleményét változtatás nélkül közöljük. 

Kedves Nézők és Olvasók! 

Normális körülmények között most egy összefoglaló beszámoló következett volna a hétvégi lovas programról. Normális körülmények között. Most azonban nem így lesz, ami nem a Médiaház munkatársainak a hibája.

Kollégáim a hétvégén annak rendje és módja szerint tervezték, hogy feldolgozzák az eseményt. Péntekre egy tudósítás el is készült, majd a többi forgatásból készült volna egy újabb beszámoló. Ez azonban már nem történhetett meg, miután a vasárnapi díjkiosztóra érkező munkatársaimat a két kanizsai főszervező nem engedte forgatni.

Emellett néhány keresetlen szóval jelezték, hogy problémájuk van velem, de ezt most nem idézem, mert részben életem kioltására utaló, másrészt szexuális tartalmi kiszólások voltak.

Egyben azt is megüzenték, hogy a továbbiakban semmilyen olyan rendezvényen nem lehet jelen a Médiaház, amelyet ők szerveznek. Ezt természetesen a kollégák tudomásul vették és eljöttek a helyszínről. Majd átadták az üzeneteket.

Mindezek után csak sajnálni tudom azt, hogy még a XXI. században is vannak olyanok, akik személyes sértettségüket, érzelmeiket nem tudják félretenni, azokon nem tudnak átlépni, hanem így próbálnak - általam nem ismert okból, pont - rajtam bosszút állni.  Ezzel húzással ez pedig nem sikerült. Nem engem sértettek meg, hanem azokat a százakat, talán ezreket, akik kilátogattak a hétvégén a lovas programra és most szívesen megnézték volna ugyanezt összefoglalva.

Tőlük én most elnézést és megértést kérek, abban pedig bízom, hogy a két szervező átgondolja kicsinyes és szégyenteljes viselkedését. Részemről az ügyet lezártnak tekintem!

(Borítókép: Illusztráció/SZAM/Szokodi L.)