Idén is rendeztek kutyás futást az V. Zalakaros-Kis-Balaton Futóversenyen

facebook megosztás

Idén is rendeztek kutyás futást az V. Zalakaros-Kis-Balaton Futóversenyen. A bemelegítés az ebeknek is fontos, így a megmérettetés előtt masszázs is várta a négylábú indulókat. A hosszabb távok megtételéhez elengedhetetlen az alapos felkészülés, hiszen nem hétköznapi dolog több kilométert lefutni a kedvencekkel. A kutyamasszőrök pár perces masszázzsal készítették fel az ebeket a versenyre. 

– Egy gyorsabb, lendületesebb mozgással ­- a svéd masszázs elemeivel - átgyúrjuk az izmokat, hogy felvegyék azt a tempót, amit majd a futásnál fog érezni az izomzatuk. Így nem éri őket sérülés, úgyhogy erre való ez a felvezető része, hogy az izmokat felkészíti erre a komolyabb megpróbáltatásra. Mert nem egy hétköznapi dologról van szó, hanem 2,5 és 5 km-es távról –  mondta el Józsa Eszter aromaterápiás kutyamasszőr.

A zalakarosi kutyás futást tavaly tartották meg először. Idén már sétálva is lehetett teljesíteni a távot.

– Igazából először futásként indult, de az idén már futás és sétaként reklámoztuk, hiszen nem feltétlenül a verseny a cél, hanem az, hogy a kutyás közösséget kicsit összefogva együtt fussanak a kutyák a gazdival – fogalmazott Molnár Veronika, a Zalakaros-Kis-Balaton Futóverseny szervezője.

A szervezők és a nevezők a program teljes bevételével a Zala Megyei Állatvédelmi Járőrszolgálat munkáját támogatták.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV) 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.