Ismét szarvas ugrott gépkocsi elé


Fotó: police.hu

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Renault típusú személyautóval közlekedett egy nő 2020. szeptember 3-án 22 órakor a 74-es számú főútvonalon Zalaegerszeg irányából Botfa felé, amikor a 44-es kilométerszelvényben az út jobb oldaláról egy szarvasbika ugrott gépkocsija elé, melyet fékezése ellenére elütött. A baleset során a sofőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a járműben jelentős anyagi kár keletkezett - közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök egy főt állítottak elő és két ittas járművezetővel szemben intézkedtek. 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét a vadbalesetek elkerülése érdekében:

  • A potenciálisan veszélyes útszakaszokon KRESZ-tábla figyelmezteti a járművezetőket. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a sebesség helyes megválasztása.
  • Ha hirtelen nagytestű vad kerül a járműve elé, akkor adjon hangjelzést, vészfékezzen, de ne rántsa félre a kormányt, mert annak súlyosabb következményei lehetnek, mint aminek elhárítására törekszik!
  • Ha egy vadat lát az úton vagy mellette, számítson többre is, általában az állatok csoportokba verődnek. A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek, a mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.
  • Ha mégis bekövetkezik a baleset, megállás után értesítse a rendőrséget.