Jogszabályi változásokat ismertettek a közművelődési szakmai napon

facebook megosztás

Jogszabályi változások és a legfontosabb tudnivalók voltak terítéken ma, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatóságának szakmai napján. A kanizsai találkozóra a járás szakembereit hívták.  

– A jogszabályi változások értelmében 2021 január 1-től a legkisebb településen is legalább egy középfokú végzettséggel rendelkező közművelődési szakembernek kell a szakmai feladatokat ellátni – mondta el Matyasovszky Margit, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatóságának igazgatója. Mint fogalmazott: a rendelkezés nagy kihívás az intézet számára.

– Zala megyében 50%-os közművelődési szakember hiánnyal küzdünk, és ennek a beiskolázását most meg kell, hogy valósítsuk. A megvalósításnak nincsen semmi akadálya, egyetlen kitétel van, hogy a közművelődésben majdan dolgozó kollégáknak érettségivel lehet bejönni az OKJ-s képzésbe. Várjuk a polgármestereket, hogy jelöljék ki ezeket a szakembereket – mondta el Matyasovszky Margit, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatóság igazgatója.

A közművelődési intézmények léte jelen helyzetben nem egyszerű, a Kanizsai Kulturális Központ működését mutatta be a szakmai találkozón Kovácsné Mikola Mária, az intézmény igazgatója. A központhoz három fő intézményegység és négy külső telephely tartozik. A törvényi szabályozás másik fontos változása szerint a szférában dolgozók közalkalmazotti státusza 2020 november 1-ig van hatályban.

– Erre a közművelődési feladatellátásra vagyunk összesen jelen pillanatban 29-en. 31 álláshelyünk van, két álláshelyet nem tudtunk még betölteni. A munka törvénykönyve alá történő átállás során négy kollégánk mondta azt, hogy nem szeretne tovább velünk dolgozni. Maradunk 25-en. Ez a jelen pillanatban még megoldható a közművelődési feladatok ellátása mellett vállalható – fűzte hozzá Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

Mint azt a KKK igazgatója hangsúlyozta: a vírushelyzet elmúltával egyre több rendezvényt szeretnének tartani, ahhoz pedig szükség lesz személyzetre. A közművelődési szakembereket a város nevében Gábris Jácint, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági- és sportbizottság elnöke köszöntötte.

– Önök létfontosságú munkát végeznek. Kérem, tegyék ezt továbbra is, szakmai elhivatottsággal a köz javára, mindannyiunk fejlődésének, lelki- és szellemi épülésének elősegítésére – tette hozzá Gábris Jácint, az OKISB elnöke.

Mint az a szakmai napon elhangzott: a Nemzeti Művelődési Intézet Zala Megyei Igazgatósága továbbra is folyamatosan tájékoztatja a szféra dolgozóit az aktualitásokról fórumokon, előadásokon és minden lehetséges csatornán.

V.A.

Fotó: Horváth Zoltán     

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.