Kanizsán zenélt a Budapest Bár

Négy új, saját szerzeményét is elhozta Kanizsára a Budapest Bár. A tegnap esti fellépésen a zenekar tavasszal kiadott, Ha megtehetnéd című albumának dalait hallgathatta meg a publikum.

A formáció tagjai a karanténidőszakból is próbálták a legtöbbet kihozni. A kényszerpihenő alatt egy zenés színdarabot alkottak Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó című művéből.

– Most egy pár nappal ezelőtt volt Budapesten a hivatalos lemezbemutató koncertünk, ami márciusban elmaradt. Nagyon furcsa volt azt tapasztalni, hogy a közönség soraiban mindenki maszkban volt. Most tényleg csak szemkontaktust tudtunk tartani, még mi is barátkozunk ezzel a helyzettel. Azt kell, hogy mondjam, hogy annyira ki vannak éhezve az emberek a zenére, a muzsikára, a szórakozásra, hogy így is bevállalják – mondta el Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekarvezetője.

A zenekar tagjai júliustól tudtak újra koncertezni és a visszajelzések alapján a saját szerzeményeiket is szeretik az emberek.

– Sokat készültünk. Mivel a tavasszal megjelent: Ha megtehetnéd című lemezünk sajnos az akkori szituáció miatt egy kicsit elsikkadt, ezért most egy folyamatos lemezbemutató turnéban vagyunk. Elsősorban az új lemez dalaira fókuszálunk, de vannak örökös világslágerek is. Úgyhogy az új lemez dalait próbáljuk előadni és minden mást, ami belefér – fogalmazott Szűcs Krisztián, a Budapest Bár énekese.

Az énekeseknek a jövőre nézve nagyon sok új ötletük van, így a fellépéseken kívül is minden idejüket munkával töltik.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)